Közélet

2009.01.24. 17:51

A Drávába is jutott a hódokból

Januárban ismét elindult az OBI Hungary és a WWF Magyarország hódóra-sorozata, amelynek keretében 16 város mintegy 2300 általános iskolás diákja ismerkedhet meg Európa legnagyobb rágcsálójával. Somogy megyében Kaposváron lesz hódismereti óra, február 12-én.

Varga Andrea

A WWF Magyarország az OBI kizárólagos anyagi támogatásával 1996-ban indította el Magyarország első sikeres emlős-visszatelepítési programját, azzal a céllal, hogy az eurázsiai hód – amely a 19. században több mint egy évszázadra eltűnt Magyarországról – ismét része legyen a hazai, ártéri élővilágnak. A hódtelepítés befejezéseként 2008 októberében a Tisza mentén engedtek szabadon 14, Németországban vadon befogott eurázsiai hódot. A hazánkba visszatelepített hódok száma már meghaladja a 200-at. Somogyba is jutott belőlük, a Dráva magyar oldalán lévő mellékágaiba bocsátották útjukra őket. Egy Vízvárnál elengedett hódpár még nevet is kapott: Obi és Amik. Jelenleg ötszáznál több hód él Magyarországon. A program része, hogy az általános iskolások hódismereti órák keretében ismerkednek meg az állat életmódjával, a természetben betöltött szerepével.

– A sikeres hód-visszatelepítés után is különösen fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogyan járulhatnak hozzá a hódok és környezetük védelméhez. A hódóra segítségével a gyerekek játszva megtanulhatják, milyen veszélyek leselkednek ezekre az állatokra, és hogyan lehet őket megvédeni – mondta  Magyar Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!