Közélet

2009.01.30. 17:28

Nem tudták a kollégái, hogy pornózott a tanárnő - fotó

Információink szerint az interneten találtak rá a diákok egy Somogy megyei középiskola tanárnőjének pornóképeire és pornóvideójára.

Márkus Kata

Az iskola igazgatója érdeklődésünkre elmondta: valamennyi, az üggyel kapcsolatos információja az érintettől származik, hogy mennyire valósak, annak nem tudnak utánajárni. Csütörtökön reggel a tanárnő megjelent az intézményben – tájékoztatott –, átnyújtotta a felmondását, s annyit mondott: ha az iskolavezetés tudomására jut, hogy róla kompromittáló felvételek vannak a világhálón, az igaz. Azt mondta, a felvételek még azelőtt készültek, hogy az iskolába került.

[caption id="" align="aligncenter" width="640"] Sonline.hu
[/caption]

- Vezetői, majd tantestületi értekezleten tájékoztattam a történtekről a pedagógusokat, és az intézmény vezetése egyetértett azzal a döntéssel, hogy a tanárnő azonnali hatállyal távozzon az iskolából. A munkáját szépen végezte – tette hozzá az igazgató –, semmilyen jel nem utalt a múltjára. Mivel más településről járt be tanítani, még pletykaszinten sem sejthettük a történteket.



Az igazgató pénteken, az amúgy előre tervezett szülői értekezleten tájékoztatta a szülőket a történtekről, s azt mondta: most a legfontosabb feladatuk azoknak az érdekeit képviselni, akik itt maradtak, a gyerekekét és a pedagógusokét. A diákság egyébként nagyon éretten reagált a történtekre – mondta.

– Tudjuk, hogy ez nehezen feldogozható szituáció a számukra, de véleményem szerint, ha közösen akarjuk, akkor túljutunk ezen a helyzeten is - tette hozzá.

Márkus Kata Sonline.hu -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!