Közélet

2009.02.08. 08:23

Gőzmalomban a tepsivárról

Két évvel ezelőtt helytörténeti szakkör alakult Batéban, ma már honismereti egyesületként működik. Több ezer helytörténeti tárgyat, rengeteg fotót és dokumentumot szedtek össze Baté múltjából.

F. Szarka Ágnes

– Valahogy elszoktak az emberek a kultúrától – mondta Kántás Béla, az egyesület elnöke. – Kísérte is némi gáncsoskodás a kezdeti lépéseinket, de már az első kiállításunkkal sikerül meggyőzni a kétkedőket. Batéban egykor sokan foglalkoztak kendertermesztéssel. A gépeket sikerült megmentenünk, most állandó kiállításhoz keresünk helyet. A régi gőzmalom alkalmas lenne erre a célra. Birtokunkban van egy 1950-ben készült film, ami az akkori Batét mutatta be. A vetítéskor igencsak elérzékenyültek az idősek, hiszen saját magukat látták viszont.

A falunak a középkorban vára is volt, a „tepsivár”. Szinte minden építkezéskor kerül elő a földből cserépdarab, régi pénz, hálósúly. A vár helyét tudjuk, de még nem tárták fel, talán egyszer majd sikerül. Szeretnénk Baté monográfiáját kiadni, a kéziratot Czéh Ernő készítette, 1996-ig követte nyomon a település mindennapjait. Nemcsak kiadni akarjuk a munkáját, hanem folytatni is. Tervezünk még múzeumlátogatásokat is, mindez az érdeklődők száma mellett pénzkérdés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!