Közélet

2009.04.27. 10:52

Felháborító! A sztrájkot vállalják, a szimulátort kisiklatnák

Nem arat osztatlan sikert a mozdonyvezetőknél, hogy a vasút várhatóan szigorítja az oktatást. Már a felvetéstől is kirázta a hideg a szakembereket.

Harsányi Miklós

Álmukban sem gondolták a mozdonyvezetők, hogy rövidesen újabb szigorú feladatokat követelhetnek meg tőlük. Információnk szerint az ötlet összefüggésben áll a monorierdei balesettel: négy halálos áldozatot és 44 sérültet követelt a tragédia. A vizsgálat szerint a személyvonat az előírt 15 kilométeres sebesség helyett 78-cal haladva fúródott az előtte haladó Intercitybe.

– A monorierdői tragédia után az előírtnál is többször vizsgálták meg a mozdonyóra-szalagot – számolt be egy somogyi vasutas. – A vonat közlekedésével kapcsolatos valamennyi dokumentumot bekérték, valamennyi ellenőrizhető adatot tüzetesen átnézték. Most azt hallottam, hogy a kéthavonta esedékes oktatás során ezután újfajta tesztet tölthetünk ki. Sőt, mozdony-szimulátoros vezetést is végrehajtunk. Erre – ilyen keretek között – első alkalommal kerülhet sor.



Úgy tudni: Kaposváron a héten tartanak újabb képzést a mozdonyvezetőknek. A korábbi foglalkozásokon – a műszaki tudnivalók átismétlésén túl – esetenként a korábbi balesetek tanulságairól is szó esett.
– A tervezett szigorítás szerintem újabb ellenőrzési alkalom a főnökség számára – jegyezte meg a somogyi vasutas. – Erősen foglalkoztat: mi lesz azokkal, akik 20-30 éve régebbi típusú mozdonyt hajtanak, és őket egyből egy korszerű mozdonyt imitáló szimulátorba ültetik? Ha buknak, akkor repülnek a cégtől?
A vasúttársaság szóvivője nem erősítette meg az oktatás-vizsgáztatás szigorításáról szóló értesülést, de nem is cáfolta.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A sztrájkot vállalják, a szimulátort kisiklatnák
[/caption]
– A mozdonyvezetők oktatásában minőségi változást jelentett, hogy 2007 óta a mozdony-szimulátoros rendszer alkalmazásával hatékonyabbá vált az egyébként rendszeres oktatás – tájékoztatta szerkesztőségünket Imre Lászlóné, a MÁV Zrt. pécsi igazgatóságának szóvivője. Imre Lászlóné azt is hozzátette: a mozdonyvezetők szakmai ismereteinek évenkénti számonkérése tesztlapok kitöltésével történik. Az oktatások témái között kiemelt szerepet kap a mozdonyfedélzeti berendezések használatával kapcsolatos tudnivalók elsajátítása.

Súlyos szankciók sokaságával számolhatnak a közlekedési cégek munkatársai. – Ha a járművezető megbukik a szakmai vizsgán, akkor eltiltják a munkavégzéstől – hallottuk a Kaposvári Tömegközlekedési (KT) Zrt.-nél érvényes előírást. A közúti vállalatnál is szigorú szabályok szerint dolgoznak a járművezetők. Csapó József, a KT Zrt. vezérigazgatója kérdésünkre azt mondta: évente közlekedéspszichológiai továbbképzést tartanak, továbbá a gépkocsivezetők KRESZ- és jármű-műszaki vizsgára járnak.

– Májusban a forgalmi részleg munkatársai és a pénztárosok adnak számot felkészültségükről, az autóbuszvezetők ősszel jelentkeznek oktatásra – mondta.
Nehéz megszerezni, de könnyű elveszíteni a hivatásos jogosítványt – sommázott egy taxis. Kiemelkedő, lelkiismeretes szolgálatukért az utóbbi időben is seregnyi elismerést söpörtek be a kaposvári mentősök.

A csapat tagjai természetesen nem ússzák meg a tréninget. Május elején a budapesti Tököli reptéren jeges-csúszós pályán tesztelik felkészültségüket.
– Fejenként huszonhétezer forintba kerülne a képzés, ám egy vezetéstechnikai bt. felajánlásaként ingyen vehetünk részt a programon – tudtuk meg Szita Jánostól, a kaposvári mentőállomás gépkocsivezetőjétől. – A budapesti oktatásra nyolc helyi dolgozó megy el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!