Közélet

2009.05.29. 07:59

Elúszik a balatoni szezon az üdülési csekk miatt?

A pünkösdi hétvégére készültek a balatoni vendéglősök, üdülési csekket is elfogadtak volna, de hiába vártak hónapokig az engedélyekre. A szakmai szervezetek szerint a procedúra következtében veszélybe került a szezonkezdet.

Harsányi Miklós

Negyven somogyi vállalkozó abban reménykedett, hogy a pünkösdi hosszú hétvégén már üdülésicsekk-elfogadó hellyé válik a vendéglőjük.
Van, aki hónapok óta vár az engedélyre, de a mai napig nem kapta meg. Jó László, a Kisosz megyei elnöke szerint érthetetlen, hogy eddig nem sikerült dűlőre jutni.   – Miért kell hetekig, hónapokig ülni egy-egy ilyen ügyön – jegyezte meg. – Igaz, hogy az utóbbi időben rengetegszer  beszéltek az üdülési csekkről, de az adózással kapcsolatos   elképzelések legfeljebb jövőre léphetnek életbe. Akkor miért kell tönkretenni az idei szezont?  

Dubinyák János siófoki vendéglős azt mondta: októberben adta be a kérelmet az alapítványhoz.  Néhány hete még arról értesült, hogy állítólag májusban szerződést kötnek vele. Azóta nem kapott értesítést. Hozzátette: sokaktól hallotta, hogy megéri elfogadni a csekket. A bevétel szerencsés esetben akár 15-20 százalékkal is növekedhet.  A balatonföldvári Melétei Gyuláné  azt mondta: nem sok hasznát venné az engedélynek augusztus elején. Addigra  szép lassan lecseng a szezon.
Kertész Rezső a Kisosz visegrádi országos küldöttgyűlésén vetette fel a problémát Oszkó Péter pénzügyminiszternek. Azt kérte: gyorsítsák fel a nemzeti üdülési alapítvány és a Pénzügyminisztérium közötti egyeztetést. Ez az üdülésicsekk-elfogadó helyek bővítését szolgálná.



– A pénzügyminiszter azt ígérte, hogy utánanéz az ügynek – jelezte a Kisosz-vezető. Az üdülési csekk  adóztatásáról Oszkó Péter megjegyezte: megérti a vállalkozók és a felhasználók érveit, de az érdekegyeztetési folyamat nem zárult le.
Kertész Rezső úgy véli: elképzelhető, hogy minimális mértékű – 10-15 százalékos – adót vetnek ki. Ez mérsékelt megoldás lenne az eredi tervekhez képest.


Rendkívül népszerű a csekk a megyében

Somogyban januártól március végéig 198 millió forintnyi csekket értékesítettek, míg tavaly hasonló időszakban 121 millió forint értékben adtak el. Ezzel együtt a felhasználás is dinamikusan nőtt. Idén – a múlt évihez képest – bő hatvanmillió forinttal nagyobb összegben, közel 264 millió forint értékben váltották be a jegyet.
A megyében ma 1025 vendéglátóhelyen fogadják el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!