Közélet

2009.06.06. 09:56

A falu, ahol hadat üzentek a bűnözőknek

Még fel sem szerelték a somogyszili kamerákat, ám néhány környékbeli már erőteljesen aggódik. A mindent látó készülék ugyanis a nap huszonnégy órájában rögzíti az utcán történteket. Somogyszil hadat üzent a bűnözőknek.

Harsányi Miklós

A falu biztonsági rendszer telepítésével üzent hadat az átutazó bűnözőknek. Tíz kamera pásztázza a Szabadság utcát és környékét. Pénteken szerelték fel a hetediket. Ilyen méretű településen amúgy meglehetősen ritkán telepítenek egyszerre ennyit.
Jakab József somogyszili őstermelő szerint akár kétszer ennyi kamera is elférne a faluban.

– Az emberek alig bírják cérnával a tolvajok garázdálkodását – háborgott tegnap Jakab József. – A családunkat épp a héten fosztották ki. A fiamtól négy méhcsaládot és kaptárat loptak el. Szegénynek több mint százezer forint a kára.
A munkanélküli, kisgyermekes fiatalember nem segélyért kilincselt, hanem méhészkedésből, mezőgazdasági munkából tartja el családját – hallottuk a helybeliektől. A tettes lenyúlt minden mozdíthatót, a felszerelés javát válogatta ki.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Hárommillió forintot költenek a tíz készülékre
[/caption]

– Lehet, hogy nemsokára riasztót szerelünk fel a szőlőhegyi birtokra – folytatta az apa. – A telek közelében pedig árkot ásunk, hogy a bitangok ne közelíthessék meg autóval a környéket. Mindegyik bűnözőt meg kellene leckéztetni. Persze nem csak ejnye-bejnye figyelmeztetést érdemelnének. Learatják a gyümölcsöt, a gazdák keresztet vethetnek a termésre. Ezen az állapoton kellene változtatni.


Nagyobb térképre váltás

A somogyszili kamerák rövidesen folyamatos üzemmódban működnek. Amúgy pár környékbeli állítólag már a szerelőknél érdeklődött arról, hogy pontosan hol tárolják a felvételeket. Ezt a szakemberek nem árulták el senkinek. – Ne is kössék az orrukra, még a végén oda is betörnek – jegyezte meg egy helybeli. – A tolvajok elkanászodtak, azt hiszik, övék a világ.



Az ugyancsak szili Tobak Lajos is nemrég járt pórul. Egy 140 kilós disznót hajtottak el tőlük – a tettes percek alatt súlyos tízezrekkel csapolta meg a családi kasszát. – A rendőrök nyomozókutyával is kijöttek, ám nem találták meg az elkövetőt – mondta keserűen a férfi. – Na, ezután próbálkozzanak az urak... Érdekel, hogy a nyílt utcán, a kamerák előtt mennyire lesznek majd bátrak a tolvajok.

Sámoly Endre, Somogyszil polgármestere a közbiztonság erősítésének igényével magyarázta a hárommillió forintos fejlesztést.
– A faluban számos idősebb ember nem érezte magát biztonságban, ezért döntöttünk úgy, hogy kamerákat telepítünk – így a községvezető. – A polgárőrség már kétszer is abbahagyta a tevékenységét. Így jószerével nem maradt más, mint a biztonsági hálózat kiépítése.
A színes felvételeket több napig őrzik a faluban. S aligha arat sikert a tolvajok körében, hogy külön rendszámfigyelő rendszert is létrehoztak. Nagy Tamástól, a kivitelező kaposvári Vidi-Comp Kft. ügyvezető igazgatójától tudjuk: június második felétől már éjjel-nappal üzemel a géppark.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!