Közélet

2009.06.16. 15:40

Sikkasztással vádolják a Somogy TV egykori vezetőjét

Sikkasztás és számviteli rend megsértése miatt emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség a Somogy Tv korábbi vezetője ellen.

Jakab Edit

A vádlott 2008. március 14-ig a Somogy Televízió Kht. ügyvezetőjeként dolgozott. A vádlott, mint a Kft. önálló képviseltre jogosult ügyvezetője hozzáféréssel rendelkezett a házi pénztárhoz. A cég pénzéből, melyet az irodájában levő páncélszekrényben őrzött 2008. március 7-én 432 ezer 265 forintot kivett, de erről bizonylatot nem állított ki és az összeget kiadásba sem helyezte. A pénzzel sajátjaként rendelkezett. A társaságnak okozott kár megtérült, mivel a vádlott később a pénzt a pénztárosnak visszaadta.



Egerváriné Lucza Gyöngyi csoportvezető ügyész elmondta: a Somogy Televízió Kht alanya volt a számviteli törvénynek, a vádlott, mint a kht ügyvezetője felelős volt a számviteli jogszabályokban foglalt rendelkezések megtartásáért és alkalmazásáért. Ezeket a rendelkezéseket azonban folyamatosan megsértette, a bizonylatokat nem a pénzmozgással együtt könyvelték le, olyan számlák pénzügyi teljesítésére került sor, melyek szerződéssel nem voltak alátámasztva, illetve hiányos bizonylatokat könyveltek le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!