Közélet

2009.07.23. 18:43

Az egyik kezével üt, a másikkal simogat

A gyermekeknek veleszületett és elidegeníthetetlen joga a családban való nevelkedés. Ennek ellenére a hivatásos nevelőszülők a leépítések áldozatává váltak.

Füleki Tímea

Négyszer annyiba kerül évente egy gyermek lakásotthonban való elhelyezése, mintha nevelőszülők viselnék gondját – erre is felhívta a figyelmet Orbán István, a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség (MAGYISZ) elnöke csütörtökön Fonyódligeten. A nemzetközi konferencia résztvevőit Hidvégi József Fonyód polgármestere köszöntötte. A harmadik alkalommal szervezett és idén ötnaposra bővült Nevelőszülők Nemzetközi Konferenciájának a Somogy Megyei Gyermektábor ad otthont. A szakma orosz, szlovák, német és erdélyi képviselőinek részvételével zajló programra közel háromszázan érkeztek, az idei évben gyermekekkel együtt várták a nevelőszülőket.

– Az ENSZ idén húszéves gyermekjogi nyilatkozata szerint a gyermeknek veleszületett és elidegeníthetetlen joga a családban való nevelkedés – Orbán István ennek kapcsán beszélt a nevelőszülők ellentmondásos helyzetéről. Orbán István elmondása szerint míg 1990-ig emelkedett számuk, a mai napig stagnálás tapasztalható, melynek oka, hogy a fenntartó önkormányzatoknál rosszul érvényesül a gazdaságosság. Tekintettel arra ugyanis, hogy a hivatásos nevelőszülő közalkalmazott, ezek az emberek lettek a leépítések áldozatai, miközben a terület komoly fejlesztésre szorulna.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A gyermekeknek veleszületett és elidegeníthetetlen joga a családban való nevelkedés
[/caption]
– Szégyen, hogy mindössze tíz százalék hazánkban a hivatásos nevelőszülők aránya, a döntő többség megbízás keretében végzi feladatát – tette hozzá Orbán István. Orbán István szerint nem az egy gyermekre vetítve évente 3-4 millió forintba kerülő lakásotthoni formát kellett volna felfuttatni. Nevelőszülőknél 800 ezer forint évenkénti kiadást jelent egy gyermek elhelyezése.

További megoldandó problémát jelent, hogy az említett 90 százaléknyi nevelőszülő nem biztosított, miközben sokan nem tudnak munkát végezni mellette. Arra, hogy esetükben megoldatlan a nyugdíj, a csütörtöki nyitónap egyik előadója, Lantai Csilla, a szociális és munkaügyi minisztérium osztályvezetője hívta fel a figyelmet.

Somogy szerencsésnek mondható, mert mindig is hagyománya és tisztelete volt a nevelőszülői munkának – emelte ki Porczió Györgyné, a megyei gyermekvédelmi központ vezetője, a MAGYISZ ügyvezető elnöke. Elmondása szerint Nagybajomot a nevelőszülők fővárosaként lehet említeni, itt ugyanis ötvennél több nevelőszülő száztíz gyermeket nevel. Gondot jelent viszont, hogy a balatoni térségben viszonylag kevés a nevelőszülő. Országosan is kimagasló, hogy Somogyban évente harminc új családot tudnak képezni a feladatra, tehát megújulás van.

– A fiatalkorúak ügyésze az egyik kezével üt, a másikkal simogat – fogalmazott Fonyódligeten Laczkovics Mária, legfőbb ügyészségi ügyész, aki a gyermekvédelem területét érintő tapasztalatokról számolt be. Laczkovics Mária arra utalt: a bűnüldözésen túl a fiatalkorúak esetében segítséget is kell nyújtani. Az ügyész pozitív példákat ismertetett nevelőszülőkhöz kerülés után komoly fejlődésen átesett, korábban retardált gyermekekről. Elmondta azt is: a tapasztalatok egyre elkeserítőbbek a fiatalok sokszor már gyermekkorban bekövetkező bűnelkövetése terén. Tipikusak a csoportokba verődve, szinte mini rablóbandaként elkövetett esetek.



Somogyban 1208 a szakellátásban lévők száma a legfrissebb adatok szerint Porczió Györgyné elmondása alapján. A nevelőszülőknél lévő gyermekek aránya ötven százalék körül van, ez megfelel az átlagnak. A megyében 262 nevelőszülő van, közülük mindössze 11 hivatásos.

Címkék#Fonyód

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!