2009.07.15. 20:23
Gyalázatosnak tartja Orbán Viktor kijelentését Lamperth Mónika
Gyalázatosnak nevezte Lamperth Mónika Orbán Viktor kijelentését, aki a Szolidaritási Alappal kapcsolatos múlt heti beszédében azt mondta: "aki ebbe fizet, az a szocialista párt kampánypénztárába fizet be".
Lamperth Mónika leszögezte: az alap felhasználása átlátható módon történik, a tárca honlapján követhető lesz, hogy ki fizet be és milyen összeget, és a személyiségi jogok védelmét is figyelembe véve az is, hogy hol, hányan kaptak ebből.
A szocialista politikus szerint Orbán Viktor ezzel a kijelentésével annyit elért, hogy kevesebb lesz a befizetés, és kevesebb ember kaphat segítséget. Pedig a Szolidaritási Alap éppen arról szól - tette hozzá -, hogy személyes példaadással is lehessen arra ösztönözni az átlagnál magasabb jövedelmű embereket, hogy járuljanak hozzá az alap feltöltéséhez.
Lamperth Mónika az említett személyes példaadást azzal szemléltette, hogy bemutatta az előző havi - nettó több mint félmillió forint - képviselői járandóságáról szóló átutalás igazolását a Szociális Alapba, amely
a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került családokon segít. Az egyszeri, gyors támogatást azok a családok kérelmezhetik, akiknek a nettó jövedelme nem haladja meg a minimálbért.
Lamperth Mónika kaposvári sajtótájékoztatóján elmondta: húsz- és ötvenezer forintos segélyekről van szó, de különös méltánylást érdemlő esetben legfeljebb százezer forintot kaphatnak a krízishelyzetbe került családok.
A támogatási kérelmeket az adott települési önkormányzat jegyzőjéhez augusztus 1-jétől lehet benyújtani, az összegekről a regionális nyugdíj-biztosítási igazgatóság dönt, majd a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság intézkedik a kiutalásról. Lamperth Mónika kiemelte: a folyamatos kifizetést szorgalmazza, hogy a rászoruló családok már augusztus végén, az iskolakezdés előtt megkaphassák a támogatásokat.