Közélet

2009.07.31. 17:11

Kilenc lóerő, de megy, mint a veszedelem

Nem csúszik a kuplung, a motor viszont bőg, mint a veszedelem. A zamárdi gumifalak közt jó csapatni, mert versenypilótának érezhetjük magunkat a nyaralás alatt.

Vízisikló

– Na, ugye jó volt – fülig érő mosolyban veszi le magáról a versenymaszkot a büszke apuka. – Aha, menjünk még egyet! – csillan a tinédzser szem felmenője elégedettségére játszva, hátha győzködnie sem kell, ahhoz, hogy még fejenként 2500 forintot leperkálva tíz percet versenyezhessenek egymással.

Zamárdi-felsőn komolyan veszik a gokartot, és ezt a turisták is tudják, legalábbis a félig várakozókkal telt tribünjéből ezt a következtetést vontuk le. A Forgó Ring 550 méteres, enyhén döntött pályáján összesen tíz, hat bal és négy jobbkanyar várja, hogy a kilenc lóerős járgányok végigzúzzanak rajta. Jogosítvány nem is szükséges egy kis csapatáshoz de korlátok azért akadnak, ha még a pálya teljes hosszában ölelkező gumifalat leszámítjuk, akkor is. Tíz esztendőt bizony igazoltan be kell tölteni ahhoz, hogy valaki az ütközésektől vashámmal védett Honda gokartokba ülhessen. Ugyanez felülről természetszerűen nem annyira fontos, de a teherbírás felső korlát 120 kilogrammnyi testsúlyban teszi fel a lécet.

– Te figyeld már, apátok az első, Zsolt meg a második lett – mutatja az Formula–1-es versenyközvetítésekből ismerős, monitoros képernyőt édesanya kislányának. Az eredmény valóban önmagáért beszél, a futamban a családot képviselők odavertek a mezőnynek. Ezt persze a két elégedett férfiember is észlelhette verseny közben, mert a zamárdi pálya szélén egy nagy kijelzőn körről-körre követhették, hol is tartanak éppen.

A Forgó Ringre nem is olyan könnyű betalálni, de a vendégek számán ez nem látszik, jóllehet a két segítő elmondása szerint inkább reggel fél tíztől nyúzzák náluk az aszfaltot semmint a kilenc órás nyitás pillanatától. Igaz, aztán későn estik, pontosan este tízig meg sem ál a gokartos sorozat, ahol bárkivel egy futamba kerülhetünk, jóllehet legfeljebb csak kilenc ellenfelünk akadhat, mert összesen tíz gokart áll rendelkezésre egyszerre.

A motorokat, de ez ne tévesszen meg senkit, nem mechanikusan indítják be, pont úgy mint a benzinmotoros láncfűrész, vagy fűnyíró esetén. A Honda gyár gokartjait 270 köbcentis, kilenc lóerős erőforrások hajtják, meglepően nagy sebességeket produkálva. A röpsúlyos kuplungnak köszönhetően két pedállal kell bíbelődnünk futam közben, de egyszerre kifejezetten tilos használni a kettőt, mert attól kikészülnek a járgányok. A sportkipufogó-rendszer izgalmas hangja mellett tükör Dunlop gumik biztosítják a tapadást miközben az idővel kétszeresen is küzdünk.

Egyrészt tíz percünk van mindössze, másrészt a legjobb időeredmény számít a többiekhez képest. Amikor letelik a körökben rögzített versenyidő, akkor a pályán dolgozó két segítő azonnal leinti a futamot. Ilyenkor kötelesek vagyunk lassítani, majd nem teketóriázva bokszutcába – néhány méteres start és parkoló pálya – kormányozni gokartunkat. Ezután jöhet csak az eredményhirdetés, tehát a verseny időeredményeinek összesítése, amit ha kérünk, akkor saját magunk teljesítményét külön kigyűjtve is megkaphatunk.

A ring júniustól szeptember közepéig minden nap nyitva van, lekanyarodni a gokart-felirat előtti utcában érdemes a szebb napokat is látott, manapság legfeljebb harmadgőzzel működő piac tövében. Onnantól gyakorlatilag nyert ügyünk van, mert a Formula–1-ből jól ismert Ferrari és Mercedes zászlók látványa azonnal útra, versenypályára igazít mindenkit.



Az ütközés, mint minden rendes technikai sportban, itt sem elkerülhetetlen, de ha valaki direkt okozna balesetet, azt kitiltják a pályáról, még ha jó előre figyelmeztettek is a táblák, hogy csak saját felelősségünkre játszhatunk pilótásdit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!