2009.07.25. 08:19
Kisvárosnyi az éves fogyás Somogyban
Masszívan fogy a megye lakossága: évente egy Kadarkút nagyságú kisváros lakosságával leszünk kevesebben Somogyban. Idén csak az első negyedévben 650-nel fogytunk. Ennyi Zimány lakossága.
A népesség változásának ismert demográfiai okai, a megye lakosságának korfája mellett új trendek is láthatók a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Látványosan visszaesett a házasulási kedv, és ugyanilyen látványosan nő a válások száma: egyik sem kedvez a gyermekvállalásnak és a családtervezésnek. Emellett a születések száma tovább csökken, és kérlelhetetlenül emelkedik a halálozásoké.
Legutóbb 2006 volt kiemelkedően jó esztendő Somogyban, akkor az élveszülések száma 3023-mal az átlagos értéken tartotta magát, viszont az az előző évinél 300-zal kevesebben, 4573-an haltak meg. Csaknem ugyanennyi volt az elhunytak száma 2008-ban is, ám tavaly az élveszületések száma húsz éves negatív rekordot ért el: 2787-en látták meg a napvilágot Somogyban.
A tájékoztatóból kiderül, az ország népessége 17 ezer 545-tel fogyott az év első öt hónapjában, ami 1169-cel több az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás mértéke így 3,9 ezrelékről 4,2 ezrelékre emelkedett. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege miatt a lakosság kisebb mértékben, mintegy 11 ezerrel csökkent. A népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 20 ezer volt.
A KSH somogyi igazgatóságának tájékoztatása szerint a megye népessége január 1-én 322 ezer 197 volt. Azóta ezt a lélekszámot az élveszületések és halálozások különbségéből számított természetes népességfogyás 650-nel csökkentette. Az első negyedév egyenlege ugyanakkor pozitív: 666 csecsemő látta meg a napvilágot (tízzel kevesebb, mint tavaly ugyanekkor). Az újszülöttek között 365 a fiú, 301 a lány. A halálesetek száma az elmúlt öt év tendenciájából kiemelkedve, a tavalyi év első negyedéhez képest 11 százalékkal emelkedett, 1316-ra.
Riasztó mértékben, 18 százalékkal csökkent egy év alatt a házasságkötések száma, tíz év távlatában pedig mintegy felére esett vissza. Tavaly 1024-en léptek frigyre, az idén január-március között pedig 94 pár állt az anyakönyvvezető elé.
Szemléletes a belföldi vándorlás alakulása is. Amíg 2002-ig többen érkeztek Somogyba, mint ahányan elköltöztek (ez évben 208 volt a szaldó), addig 2003-ban megfordult a trend (-84). Azóta töretlenül tart az elvándorlás, 2005-ban volt utoljára ezer alatt (-742), tavaly az elköltözők és a bevándorlók egyenlege már -1385 volt.
Vándorbot a dél-dunántúliak zsebében
Népmozgalomban nem áll jó a régió sem. A rendszerváltás óta többen hagyták el Dél-Dunántúlt, mint ahányan idetelepültek. A természetes fogyásban sem kedvező a kép, hiszen a második leggyorsabban fogyó régió vagyunk a Dél-Alföld után. Az ezer lakosra vetített érték -4,5 volt 2007-ben. A régióban Somogy lakossága zsugorodik a leginkább: -5,2-vel ezer lakosonként évente.
Balassa Tamás Vándorbot a dél-dunántúliak zsebében Népmozgalomban nem áll jó a régió sem. A rendszerváltás óta többen hagyták el Dél-Dunántúlt, mint ahányan idetelepültek. A természetes fogyásban sem kedvező a kép, hiszen a második leggyorsabban fogyó régió vagyunk a Dél-Alföld után. Az ezer lakosra vetített érték -4,5 volt 2007-ben. A régióban Somogy lakossága zsugorodik a leginkább: -5,2-vel ezer lakosonként évente.
-->