Közélet

2009.07.09. 07:56

Maxi válság, miniboltok - élénkülnek a garázsvállalkozások

Ugrásszerűen megnőtt az igény a kereskedelmi célú kis üzletek iránt a megyében. Keresettek az olcsó, utcafrontra nyitható házak, irodának alkalmas garzonok, fellendülhetnek a garázsboltok. Az új vállalkozók egy része a munkájukat elvesztettek közül kerül ki, akiket a kényszer viszi rá arra, hogy vállalkozásból próbáljanak jövedelemre szert tenni.

Balassa Tamás

A második negyedévben átlagosan 15-20 százalékkal több vállalkozói igazolványt adtak ki a régióban, mint az év első három hónapjában. Zolnai Xénia, a kaposvári okmányiroda vezetője elmondta: a megyeszékhelyen is érezhetően többen adták be kérelmüket, és lettek egyéni vállalkozók, a megszüntetési kérelmek száma pedig valamelyest csökkent. Cégbírósági adatok szerint a kereskedelmi tevékenységet végző betéti társaságok száma is folyamatosan emelkedik, egyes területeken negyedével nőtt a számuk. A nagyvárosokban, köztük a régióban Pécsett és Kaposváron 15-20 százalékos emelkedést regisztráltak, a Balatonnál, különösen Siófok és Keszthely körzetében pedig még ennél is nagyobbat, írták internetes források.
Egyre több helyen nyílik büfé, fodrászat, vegyeskereskedés, a kisgépjavító, kulcsmásoló.

Az egyik régóta működő kaposvári garázsdiszkontban azt mondták: a lakótelepek vásárlóközönsége előszeretettel fordul meg náluk, bár a nagybevásárlást nem ott intézik. Ám ha egy panírozáshoz hiányzik a tojás, akkor autóval elmenni érte a hipermarketbe a világ legdrágább tojását eredményezheti, mondta az üzletvezető.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A nagybevásárlást nem garázsboltban intézzük
[/caption]
Boldizsár Balázs, a kaposvári Boldizsár Bt irodavezetője szerint a nagy értékű ingatlanok kereslete továbbra is pang, ugyanakkor érezhető az élénkülés az irodává alakítható kis lakások, utcafronti, utcára nyitható házrészek, garázsok iránt. Utóbbiak a kaposvári ingatlanpiacon 2-2,5 millió forintért megvásárolhatók, és csekély befektetéssel kereskedelmi vagy szolgáltató egységgé alakítható. Egy, legfeljebb két dolgozót eltartó kis fodrászatok, kozmetikai üzletek, miniboltok alakulnak. Egy internetes portálnak nyilatkozó másik ingatlanközvetítő szerint sosem volt példa arra, hogy egy falusi boltra hárman jelentkeztek volna. Az elmúlt hetekben  legalább fél tucat olyan, jószerével romos állapotban lévő házat adtak el, amelyet üzletté, illetve telephellyé akar átalakítani új tulajdonosa. Az érdeklődők kilencven százalékánál az ár a döntő kérdés, a belvárosi drága üzletek – legyen akár Pécsett, Kaposváron, Siófokon vagy Keszthelyen – szóba sem kerülnek.



Kertész Rezső, a Kisosz somogyi társelnöke a megyében egyelőre nem tapasztal olyan felfutást a kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységekben, amelyet a régiós vagy a dunántúli adatok mutatnak. Mint elmondta, a vidéken megvásárolt házakból nem olyan egyszerű telephelyet nyitni, mivel ahhoz egy hosszabb hatósági engedélyezési folyamat, átminősítés szükséges.
– A kereskedelemben inkább azt tapasztalom, hogy az árusítók – nem elsősorban őstermelők, hanem nagyobb üzletek – egyre közelebb viszik a vásárlókhoz a portékát – mondta a társelnök. – Egyre több árus található az út szélén szezonális termékkel, és egyre több a mozgóárus is, aki a kistelepüléseken próbálkozik. Mindkettő a kis boltoknak jelent újabb nehézséget, amelyek már így is megszenvedték a multinacionális cégek térnyerését.
A Kisosz-társelnök szerint nem lesz könnyű dolga az új kereskedőknek, szolgáltatóknak, mert jelenleg még a Balatonon sem, a szezon közepén sem könnyű a megélhetés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!