2009.07.24. 09:45
Pataky Attila őszinte vallomása
Az Edda frontemberének élete a színpad neki járó néhány négyzetméterén teljesedik ki, az énekes úgy érzi, csak ott igazán boldog. Az évek nem koptatták meg Pataky Attilát és az Eddát sem. Az őszinte magyar rock zenészeit szombaton avatják ikonná Siófokon.
– A legfontosabb összetartó erő a szenvedély az Eddában, és az, hogy mindannyian vágyunk a színpadra – mondta őszintén Pataky Attila a zenekar egyszerű titkáról. A frontember kiemelte, hogy annak idején ugyan nem gondolták volna, hogy ez mindig megmarad, de ahogy telnek az évek, egyszerűen alig várják a tavaszt, hogy újra koncertezni indulhassanak. – Egy biztos, nem koptunk meg, sőt! Én egyszerűen a koncerten vagyok boldog, azon a néhány négyzetméteren, ami nekem jut, teljesedik ki az életem – vallotta be Pataky Attila.
Az énekes nem titkolta azt sem, hogy egész életében és most is meglehetősen sűrűn él, ezért tulajdonképpen nem okoz neki gondot ma sem a dalszövegírás. – Ha minden jól megy, akkor négy hét múlva a boltokban lesz az Edda 30. albuma – tette hozzá Pataky Attila. – A baj csak az, hogy annyi minden történt velem, velünk, hogy gyakorlatilag dupla annyi dal született most, mint amennyi a lemezre felfér – avatott be minket a legutóbbi eddás alkotói munkába a frontember, majd hozzátette, neki a siófoki MTV Icon ikonavatása a Coke Clubon egy egyszerű, de megtisztelő állomás. – Mozgó ikon vagyok, és az élet megy tovább, nem szeretnék állócsillagkén megmaradni, másnap például Vácon adunk koncertet.
Edda-tisztelgők
Deák Bill Gyula, Subscribe, Belmondo, Ganxsta Zolee és a Kartell, Supernem, Back II Black, Honvéd Férfikar Feat. Harcsa Veronika, Odett és a Go Girlz, Zuboly, Váczi Eszter Quartett, Rómeó vérzik, Soerii and Poolek.
Pataky Attila egyáltalán nem fél a 13 formáció szombaton hallható feldolgozásától. Mint mondta, azt sem bánja, ha valaki szatirikusan, vagy esetleg kritikusan gyúrja át az Edda-dalokat. – Deák Bill Gyuszi is felhívott, hogyan szeretném ha elénekelné a dalokat. Úgy, ahogy én, vagy ahogyan ő? Azt mondtam neki, nyugodtan énekelheti bárhogyan, mert nekem az is hatalmas megtiszteltetés, hogy eljön – mondta barátjának feldolgozásáról Pataky Attila.
A Coke Club és az MTV hatodik magyar könnyűzenei ikonját emeli magasba az Edda Művek előtti tisztelgéssel Siófokon, szombaton este. A tizenhárom fellépő között ott lesz Deák Bill Gyula, a magyar blues királya és a Honvéd Férfikar is, akik Harcsa Veronikát fogják kísérni a két megismételhetetlen produkció alkalmával.