Közélet

2009.07.31. 18:04

Zamárdi nagy kaland! Ufószerű szörny a kacska kecske

Múlt héten nyitott meg és máris turisták százai rohamozzák naponta Zamárdi új büszkeségét, ahol komolyan fel kell kötni a gatyát, de ehhez legalább hevedert is adnak.

Vízisikló

Hónapok óta figyelhettük, ahogyan Zamárdi-felsőn, a 7-es számú főút mellett készülődik valami nagy dobás. Eleinte csak a markológépek és a teherautók keltettek nagy figyelmet az erdősávban a csárda előtt, aztán a drótkötelek hálóján csodálkozhattunk, legvégül azért kellett kapkodni a fejünk, mert a területet ácsok hada lepte el hetekre.

Mint kiderül, a hely megálmodóinak egyre merészebb elképzelései miatt csúszott kicsit, de végül aztán a múlt héten kinyitott a Zamárdi Kalandpark. A „Lógj velünk” mottó, szlogen és konkrétan a ránk váró feladatok összegzése egyben. A 3,5 hektáron elterülő park Magyarország legsokszínűbb és legtöbb pályáját magába foglaló kalandmezsgyéje. A gyerekeknek, külön még kölyök kategóriát is alkotva, saját akadálypályákat építettek a tulajdonosok. A felnőtteket öt, első ránézésre meglehetősen izgalmas és legalább ennyire fárasztó területen várják az adrenalint emelő izgalmak.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Turisták százai rohamozzák naponta Zamárdi új büszkeségét
[/caption]
Zamar, a park kabalája egy kacska kecske a fogadó-szórólap tanulsága szerint, akivel bátran lehet fényképezni. Igaz, ha az űrlényszerű jószág úgy gondolja, akkor egy kis vizet köp a felfrissülésünkre, és persze mert a költött mese szerint kicsit irigy volt, amikor a pályák között megbújó tavakat kialakították.

Mert tó is van, amin vízi dodzsemben veszíthetik el egy kis lövöldözés erejéig a fejüket a gyerekek. A hajókat motor hajtja, de az automata vízipisztoly az igazi őrület, mert csak célozni kell és húzni a ravaszt. Persze nem árt figyelni még ilyenkor sem arra, hogy mi zajlik a fejünk fölött, mert a sekély – lelátni az aljára – tó fölött kötélpályákon olykor-olykor feltűnik valaki.

Nem csak nekünk tűnt fel az izgalmas hely a főút mellett. Pénteki látogatásunkkor gyakorlatilag sorban kellett állni a jegypénztárnál és a kiegészítő, védelmi eszközök felvételénél is. Legfőképpen gyermekes családoknak sikerült először felfedezni a parkot második héten. A jegy önmagában is kuriózum, mert centiben állapították meg az árakat. A 150 centiméter alattiak 1900 forintért, az afölöttiek 2900 forintért tehetik próbára bátorságukat és fizikai, ügyességi képességeiket Zamárdi-felsőn. Ha valaki egy kicsit ráhúzna és túllépné a korlátot, akkor percenként 30 forintért maradhat a parkban, amit a fürdőhelyeken, uszodákban már megszokott műanyag karóra felvételével és leadásával ellenőriznek.

A pályákon az a jó, hogy ugyan végig kell, sőt, ha már ilyenre adjuk a fejünk, akkor illik is menni, de ha elfáradunk, vagy idő közben meggondoljuk magunk, akkor ki lehet szállni a megpróbáltatások sorozatából. Ezt azért tehetjük, mert egy-egy pálya szakaszokra van osztva, ahol el lehet hagyni a terepet.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nagy gondot fordítanak a biztonságra
[/caption]
– Különösen figyelünk a biztonságra – mondta Pálinkás Tamás, a Zamárdi Kalandpark egyik tulajdonosa. – A pályákon csak akkor lehet végigmenni, ha a biztonsági felszereléseket (bukósisak, hevederek, igény és szükség esetén kesztyűket) magukhoz vették – magyarázta Pálinkás Tamás a szabályokat. Mindenhol, minden egyes új pálya kezdeténél segítők mondják el külön a feladatokat, illetve a fizikai megoldás lehetőségeit, különösen nagy hangsúlyt fektetve a biztonsági előírások betartására. A gyerekek részére kialakított területen táblákon olvasható a magyarázat, és a szülők segítségével, felügyeletével lehet játszani és szórakozni.

Pálinkás Tamástól megtudtuk, hogy 1,5 kilométernyi drótkötélpályán lehet csúszni, függeszkedni és hogy 170 akadályt, amiben száz különböző akadálytárgyat építettek be a kalandparkba. Ezen kívül a csoportos igénybevételhez külön három pályát alakítottak ki, tehát a csapatépítés nem szakítja meg és egyáltalán nem is zavarja a családok, más vendégek szórakozását. Az emlékbázison azokat a fényképeket láthatjuk viszont – és természetesen rendelhetünk is belőlük, akár pólóra is – amelyeket rólunk készítettek egy-egy lecsúszás, függeszkedés-sorozat közben az automata gépek.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A gyerekeknek saját akadálypályákat építettek
[/caption]
Ha gyermekeink nem akarnának elfáradni a strandolásban, vagy esetleg a szél és egyéb felhősödéses tényezők miatt nem élvezhetjük a Balatont, akkor a zamárdi kalandparkban biztosan csendet parancsolhatunk csimotáink szájára. A koncentráció, a játék, és enyhén extrém körülmények a legelevenebb gyerekeket is órákra leköti.

Mint megtudtuk, a kúszó, mászó, csúszó és függeszkedő parkban szakértők vizsgálták be a fákat azért, hogy csak olyan törzseket terheljenek meg, amelyek biztosan elbírják. A kalandpark tulajdonosa azt tervezi, hogy október 31-ig minden nap nyitva lesznek, de ha jó és napos idő kerekedik utána, akkor később szombaton és vasárnap várják a látogatókat. A tél sem szab gátat a mozgásnak, mert a sekély tó hamar befagy, így Zamárdi-felsőn korcsolyázhatunk majd először a Balatonnál.



Pálinkás Tamás azt is elmondta, hogy a kiszolgáló étterem egyébként egész évben, minden nap nyitva lesz. A hely szelleméhez különben hozzá tartozik, hogy a mosolygós, vidám családi parkban a büféasztal itallapján már így sorakoztatják figyelemfelhívásként az garatöblítőket: ébresztők, frissítők, bátorítók. A fogalmi fátylak fellebbentését elméletben is el lehet végezni, de talán érdemesebb a helyszínen megtenni, hátha mi is ki merjük magunkat próbálni egyszer a zamárdi rengetegben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!