Közélet

2009.08.21. 17:36

Pozsony nem engedte be Szlovákiába a magyar államfőt

Szlovákia nem engedte be területére a magyar államfőt. Sólyom László szerint ez példátlan és a két szövetséges állam viszonyában megmagyarázhatatlan és kimenthetetlen lépés volt.

MTI/Sonline

Sólyom László magyar köztársasági elnök most pénteken nem megy át Szlovákiába, hanem a határ magyar oldalán ad majd nyilatkozatot - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI Révkomáromba, a tervezett szoboravatásra kiküldött munkatársával. Korábban Robert Fico szlovák miniszterelnök rendkívüli pozsonyi sajtóértekezletén bejelentette, Szlovákia nem engedi be területére a magyar államfőt. Az erről szóló diplomáciai jegyzéket délután adták át Magyarország pozsonyi nagykövetségének. Fico szerint a határon figyelmeztetni fogják Sólyom Lászlót a diplomáciai jegyzékre, hogy szlovákiai látogatása nem kívánatos, de a döntésnek a szlovák hatóságok nem kívánnak erővel érvényt szerezni.

"Ha a Magyar Köztársaság elnöke a diplomácia jegyzék ellenére is ma Révkomáromba látogat, durván megsérti a nemzetközi jogszabályokat, a Szlovák Köztársaság törvényeit és a Szlovák Köztársaság szuverenitását" - szögezte le a miniszterelnök. "Ennek a diplomáciai kommunikációnak a semmibevétele a kétoldalú szlovák-magyar viszonyban meglévő feszültség további tudatos növelését jelentené" - húzta alá Fico, aki szerint Pozsony és Budapest diplomáciai viszonyában "példa nélküli esetről lenne szó".

Miroslav Lajcák külügyminiszter szerint az ügy már most is megrontotta a szlovák-magyar viszont, dehogy milyen a kár mértéke, azt a következő órák fogják eldönteni. Szerinte a magyar fél ebben az esetben tudatosan lábbal tiporta a diplomáciai szokásokat.

Ján Packa, Szlovákia országos rendőrfőkapitánya és Milan Marko, a szlovák közjogi méltóságokat védő hivatal elnöke vár a révkomáromi magyar-szlovák határátkelőhelyen a magyar államfőre - tudta meg az MTI tudósítója. A határátkelő szlovák oldalán nagy a rendőri készültség. A leleplezésre váró Szent István szobor környékén kordonok vannak, amelyek mögött több száz ember várakozik. Semmiféle rendbontásról eddig nem érkezett jelentés.

Példátlan és a két szövetséges állam viszonyában megmagyarázhatatlan és kimenthetetlen lépésnek nevezte Sólyom László, hogy péntekre megtagadták tőle a belépést a szlovákiai Komáromba, ahol részt vett volna Szent István szobrának leleplezésén. A köztársasági elnök a határátkelőtől gyalog jött el az Erzsébet hídon a határig, és magyar területen maradva tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a szlovák külügyminisztérium jegyzéke szerint biztonsági kockázatot jelent a részvétele az ünnepségen. A köztársasági elnök szavai szerint a végsőkig elment, de nem akart jogsértésbe keveredni, ezért nem lépte át a határt.

"Visszafordulok, mert nem tudnak engem egy tudatos jogsértésbe belehajszolni, hiszen jogász vagyok, államelnök vagyok. Remélem, hogy a komáromiak ezt a látogatást így is megőrzik szívükben, és visszajövök még" - mondta az újságírók gyűrűjében Sólyom László.

A köztársasági elnök rámutatott: a szlovák fél több, mint két hónapja tudja az átadás tényét, és a legutóbbi napokig mindenben együttműködést tapasztalt. "Remélem, hogy az utolsó két napban kitört hisztéria a legfelsőbb szinteken nem a szlovák fél érzelmeit tükrözi".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!