Közélet

2009.08.31. 19:34

Száznyolcvanhárom tanítási nap, s már itt is a nyári vakáció

Véget ért a nagy nyári pihenés, kedden reggel megkezdődik a 2009-10-es tanév – az országban több mint 1,3 millió gyerek nagy bánatára. Közülük közel százezren először ülnek iskolapadba.

Vas András

Somogyban 222 iskolai feladatellátási helyen – 148 általános iskolában, 23 gimnáziumban, 26 szakközépiskolában és 25 szakiskolában – közel 39 ezer gyerek várja, hogy leperegjen a 183 tanítási nap, s eljöjjön június 15., a tanév utolsó tanítási napja. Az első félév 2010. január 15-ig tart, az esedékes bizonyítványt január 22-én osztják majd ki, az őszi szünet október 26-30., a téli december 23-31., míg a tavaszi április 2-6. között lesz. A középiskolások őszi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgáit október 16-30. között rendezik, az emelt szintű szóbeli vizsgákra november 11-16., a középszintűekre november 19-27. között kerül sor.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nyári emlékbörze az iskola folyosóján
[/caption]

A május-júniusi érettségi vizsgák esetében az írásbelik május 3-25-ig tartanak, a szóbeli vizsgák emelt szinten június 3-9. között, középszinten június 14-25. között lesznek.
Az idei tanév tizenegy somogyi településen az iskolaépületek felújításának esztendeje lesz, a Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében közel 9 milliárd forintból újulnak meg intézmények, melyekbe 78 somogyi településről járnak tanulók.

Tanévnyitó Kaposváron

A kaposvári oktatási intézmények vezetőinek jelenlétében a Munkácsy gimnáziumban nyitotta meg az új tanévet Gulyás Mihály, az intézmény igazgatója és Szita Károly polgármester.
– Ennyire durvák azért nem voltunk! – jegyezte meg a végzősök magabiztosságával a kaposvári Munkácsy gimnázium bejárata előtt ácsorgó macskabajszú ifjú, miközben haverjaival a rémült-ideges arccal az alma mater felé óvatoskodó újoncokat mustrálta, akik próbáltak elvegyülni az élére vasalt sötét nadrágot és fehér inget, illetve sötét szoknyát és világos inget viselő – csak egy fekete trikós, fehér térdnadrágos lázadó lógott ki a tömegből –, címeres nyakkendős tömegben. A vakációt egy-egy tornacipő, hanyagul félrecsapott bézbólsapka idézte, a többi viszont annak a cseppet sem várt, fránya évnyitónak szólt: a megyeszékhely iskoláinak többségéhez hasonlóan a Munkácsyban is hétfőn tartották a tanévkezdő ünnepet, mely egyben a város hivatalos tanévnyitója is volt.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Még 183 tanítási nap...
[/caption]

Fél órával a kezdés előtt a diákok többsége már osztályában vagy az udvaron beszélgetett: Nyári emlékek, utazások, némi zrika vagy bók – fogytál; híztál; de barna vagy –, egy-egy óvatos, tanárszemek elől jól elrejtett spangli, aztán jött az elkerülhetetlen: öt óra után néhány perccel megszólalt a csengő. Június közepe óta az első, jelezve, megkezdődött az ünnepély – és a 2009-10-es tanév.
– Minden út, a leghosszabb is az első lépés megtételével kezdődik – idézett egy kínai közmondást üdvözlőbeszédében Gulyás Mihály, a Munkácsy igazgatója. – Jelentem a tanárok és az iskola nevében, felkészültünk – nyitotta meg hivatalosan is az új tanévet a direktor – akinek ez egyben az utolsó éve is az iskola élén, ugyanis jövőre nyugdíjba vonul –, majd hat tavaly végzett munkácsys diáknak átadta az iskola legnagyobb kitüntetését, a Munkácsy-díjat.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Egykori iskolájában nyitotta meg a tanévet Szita Károly
[/caption]

Az ünnepi műsor után Szita Károly lépett a színpadra: öregdiákként örömét fejezte ki, hogy egykori iskolájában nyithatta meg a tanévet, mely során a kaposvári iskolákban 15 996, míg az egyetemen 3500 diák tanul majd.
– Az a nemzet, mely nem képes tehetséges fiainak kifejlődését biztosítani és őket a nekik megfelelő helyre állítani, az a középszerűség kezén elsorvad – idézte a polgármester Klebelsberg Kunót, aki szerinte Trianon után kiválóan felismerte, hogy a bajból csak a kiművelt emberek tudják kihúzni az országot.



Szita Károly szerint öt-hat esztendeje az iskolák fenntartási költségeinek még csaknem háromnegyedét állta az állam, ma nagyjából a felét. S a jövő évi költségvetésben tervezett, az önkormányzatokat érintő 120 milliárd forintos elvonás is az oktatási intézményeket érinti a leginkább.
– Kaposvár azonban más úton, a jó úton jár – tette hozzá –, s ennek legfontosabb pillére az oktatás. Ebben az évben is erre költjük a legtöbbet, gyermekeinket a létező legerősebb fegyverrel, a tudás fegyverével bocsátjuk útnak. Ám a siker csak azokhoz pártol – üzente a diákoknak –, akik tesznek, küzdenek érte, s türelmesek. Valamikor én lettem volna a jövő nemzedék – idézte Nagy Feró egyik dalának refrénjét. – Most önök a jövő nemzedék: Kaposváré, Magyarországé, melyben remélhetőleg jól fognak élni. Számítunk önökre…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!