Közélet

2009.09.06. 18:19

Borotvaélen a balatonfenyvesi kisvasút sorsa

Bűn lenne megszüntetni a fenyvesi kisvasutat Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke szerint. A kisvasút napján félve ünnepelték a keskeny nyomtávú vonalat.

Füleki Tímea

– A Balaton turisztikai vonzerejét attrakciókkal kell kiegészíteni. Senkinek nem jutna eszébe megkérdezni, hogy a Balatonba vezető lépcső vajon nyereséges-e, mégis fenntartjuk. A fenyvesi kisvasút a tó turizmusának olyan szerves része, melyet bűn volna megszüntetni – állt ki a jó ideje borotvaélen táncoló és a legutóbbi megszüntetési tervek kapcsán újra felemlegetett vonal mellett Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke a balatonfenyvesi kisvasúti napon. A szombati eseményen beszélt arról is: ha az állam végképp nem látja át, hogy mi lenne a feladata, akkor is megoldást jelent, hogy a helyi közösség kezébe kerül az üzemeltetés.

A tizenkettedszer rendezett vasúti nap persze elsősorban az önfeledt szórakozásé volt, jóllehet a résztvevők jelenléte a kedvelt kisvasút melletti kiállásról is egyértelműen üzent. Ideális esetben csak az ünnepnek tudható be, hogy Tarr Sándorné, a MÁV Zrt. keskeny nyomközű személyszállító szervezetének vezetője elzárkózott a baljós téma taglalásától. – Hiszek benne, hogy Fenyvesen jövőre is lesz kisvasút – mondta Lombár Gábor balatonfenyvesi polgármester, aki „ipartörténeti csodaként” köszöntötte a két ötvenesztendős mozdonyt.



Az esemény hajtánytalálkozó is volt: a helybelieken túl kanizsai, pusztaszabolcsi, pécsi és fővárosi járművek érkeztek, hogy kerüljenek egyet a somogyszentpáli vonalon. A kerti vasútbemutatóval és modellező terepasztalokkal színesített eseményen különvonat indult Szentpálra, majd gyermekműsort és különféle foglalkozásokat tartottak. Előzd meg a kisvasutat! felszólítással futóversenyre és kerékpározásra invitálták a sportos közönséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!