Közélet

2009.09.02. 09:55

Harc az új vírus ellen: fokozottan vigyáznak a csecsemőkre

Az iskolakezdésnek a vírusok és baktériumok örülnek csak igazán. Illetve örülnének, ha tudnának, élő szervezet nélkül ugyanis még a létezésük is bajos.

Balassa Tamás

Megteltek az iskolapadok, teljes létszámmal dolgozni kezdtek az oktatási intézmények. Mindez a közutak mellett hamarosan forgalmassá teszi az orvosi rendelőket is. A közösségekben gyorsan terjednek a kórokozók, az egészséges gyermekek csakhamar a nagyinál köthetnek ki „betegszabadságon”. Az iskolák diáksága és tantestületei egy szórólappal is találkozhatnak e héten: 600 ezer példány kerül az iskolákba az új influenzavírus elleni védekezés tudnivalóiról.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Bejelentett fertőző megbetegedések Somogyban
[/caption]
Szücs Mária, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) regionális intézetének járványügyi osztályvezető főorvosa elmondta: nem csak járványok vagy azok fenyegetése idején kell figyelmet fordítanunk a betegségek megelőzésre. Magunk és embertársaink, közösségeink védelmében elemi érdekünk, hogy az általános higiénés szabályokat betartsuk.

– Az egyén felelőssége az is, ha megbetegszik, forduljon orvoshoz, amivel nemcsak a saját gyógyulását segíti elő, hanem felelős magatartást tanúsít a környezetével szemben is – hangsúlyozta Szücs Mária.

A hasmenés egész évben fenyeget

A betegségek azonban egy ideig tünetmentesek – a náthás légúti fertőzések egy-két napos lappangási idejével szemben lehetnek akár egyhetes lappangási idők is –, fontos a személyi higiéné. A rotavírus például idén többször is próbára tette a kaposvári kórház dolgozóit, legutóbb augusztusban sikerült legyűrni. Jelenleg nyugalmas és járványmentes a helyzet a Kaposi Mór Oktató Kórházban.

Garancia nincs rá, hogy nem jelenik meg ismét a fertőzés, a vírus behozását és elterjedését nem tudjuk megakadályozni a lakosság támogatása nélkül – mondta Vágvölgyi Erna orvos igazgató. – Mindenkinek be kell tartania a rá vonatkozó higiénés szabályokat. Az újszülöttek védekezőképessége kicsi, ezért fokozottan kell rájuk vigyázni. A kórházi dolgozók, a szülők és hozzátartozók érdekében ezért olykor bizonyos korlátozó intézkedéseket kell tennünk, ezt meg kell érteni és el kell fogadni, mert ezek az újszülöttek védelmét szolgálják – emelte ki Vágvölgyi Erna.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Betegszám alakulása
[/caption]
Vágvölgyi Erna elmondta azt is, támogatják az ÁNTSZ tájékoztató kampányát, és fontosnak tartják, hogy a védőnők külön is segítsék az anyukák higiénés ismeretanyagának bővítését. A kórház és az ÁNTSZ saját területén és közösen is küzd a vírusok ellen. A minap vezetői szinten egyeztettek a hatékony fellépésről. Az oktató kórház arra hívta föl a figyelmet: minden küzdelmük hiábavaló a higiénés szabályok betartásával, az osztályokra látogatókért nem tudnak felelősséget vállalni, ezért a lakosság tájékoztatása és persze higiénéje kiemelt jelentőségű.



A fertőző megbetegedések megelőzésére több lehetőségünk van. Bizonyos betegségek ellen a védőoltás a leghatékonyabb megoldás. A kórokozók szervezetünkbe jutásának valószínűségét a higiénés szabályok betartásával is csökkenteni lehet. A legalapvetőbb, hogy minden WC-használat után és étkezések előtt alaposan mossunk kezet. A gyermek székelés utáni kézmosása akkor is fontos, ha nem saját maga törli a popsiját, mert nem lehetünk biztosak abban, hogy nem szennyeződött a keze, és idejében rá kell szoktatnunk a megfelelő higiénés viselkedésre. A kézmosás a szoptatás és az ételekkel való foglalkozás előtt is szükséges. A lakás helyiségeinek tisztán tartása is hozzásegít bennünket ahhoz, hogy a kórokozók száma csökkenjen környezetünkben, írja az ÁNTSZ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!