2009.10.19. 08:19
Lángoktól ölelt…
Előrebocsátom: nem vagyok zsidó. S hogy miért van erre szükség? Például azért, mert Magyarországon, melyet éppen bőszen építünk, nincs kizárva, hogy tíz éven belül mindez a személyi igazolványban is szerepelni fog.
S talán mert túlontúl egyszerű vagyok, azt nem értem csupán: az Isten, haza és család lobogója alatt gyülekezők, a Szűzanyának ajánlott országot építők nem ugyanazt a Bibliát olvasták-e, amit én? Nem úgy tudják-e: az Árpádok voltak, akik azt a kereszténységet felvették, majd piros és fehér zászlajuk alatt is képviselték, mely az említett szent könyvön nyugszik?
Mert ha igen, akkor ebben szerepel az a választott nép, amelyre mi most a kígyót és a békát dobáljuk. Ebben írnak Ábrahámról, Mózesről, Máriáról és Jézusról, akiknek származását mi most elképesztő gyakorisággal halljuk válogatott mocskolódások közepette.
Nem értem, hogy melegedni jár-e csak a templomba, aki egyébként fennhangon zsidózik, vagy ismeri is azokat az alapelveket, melyeken a kereszténység nyugszik? A felebaráti szeretet, a megbocsátás, a tisztelet és az alázat nagy szavak. Nagyon nagyok.
A magyar haza legnagyobb szeretetének szavai pedig olyanok, amilyeneket például Radnóti Miklós papírra vetett, amikor úgy kezdte: Nem tudhatom… Döntő többségünk ismeri, tananyag az iskolában, ahogy a költő életútja s abban finoman szólva „felsejlő” származása is.
„…nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország…”
Radnóti tényleg nem tudhatta. Gyanítom, nem is sejtette. Továbbmegyek: rémálmaiban sem gondolta volna.
