Közélet

2009.10.21. 11:51

Leváltanák a diszkóst az egyetemi hallgatók

A tulajdonos szerint becsempészik a szeszes italt a hallgatók. A HÖK viszont petíciót írt a diszkós ellen, mert szerintük drágák az árak.

Meiszterics Eszter

Dzseki alatt csempészték be a szeszes italt a diákok a Kaposvári Egyetem diszkójába. Azért kerítette körbe a szórakozóhely területét az üzemeltető, hogy ne tudják bevinni a máshol vásárolt italokat. Azóta már petíciót is aláírtak a tanulók, azt akarják elérni, hogy cseréljék le az Agragon diszkót, a büfét és a boltot bérlő céget, ugyanis drágállják az árakat. Budai József, a Vitamol Kft. vezetője azt állítja: más egyetemeken is hasonlóak az árak. 

Az egyetem hallgatói önkormányzata (HÖK) és a Vitamol Kft. nézeteltérése nem új keletű – tudtuk meg a Budai József cégvezetőtől azt állította: hazugságokkal, rágalmakkal akarják kiebrudalni a hökösök, mert míg korábban a hallgatói önkormányzat szervezte a bulikat, és nekik járt az italokból befolyt összeg, addig ez most a kft. pénze.

– A három évvel ezelőtt a HÖK-től átvett ártábla alapján kaphatóak az italok az Agragonban – mutatta az itallapot Budai József. – A büfé árai is igazodnak más egyetemi büfék áraihoz, még az ötszázalékos áfanövekedéskor sem drágultak a termékek.

Drégelyi Kiss Endre, a HÖK elnöke ugyanakkor azt állítja: ezeket az árakat nem tudják megfizetni a diákok, ottjártunkkor még az egyik portás hölgy is sokallta az élelmiszerárakat. – A szeptember 9-i „körbekerítés” volt az utolsó csepp a Vitamoltól – jelentette ki a diákönkormányzat képviselője.

– A fő gond az, hogy a fiatalok nem tudnak anélkül szórakozni, hogy ne vinnének be a kabát alatt alkoholt a diszkóba – mondta Budai József. – Ahogy más vendéglátóegység, én sem engedhetem ezt meg, ezért kerítettem körbe ráccsal a diszkó környékét. A beléptetés is távolabb van a bejárattól, hogy idegenek ne jöhessenek be az egyetemisták bulijába, mert az verekedésbe torkollhat. Hétfőn és szerdán ezért csak a hallgatók számára van nyitva a hely, illetve minden diák egy embert vihet be.

Budai József azt mondta: olyan hazugságokat is terjesztettek róla, hogy még az üvegbetétet is kifizetteti a fiatalokkal, holott üveges italokat és üvegpoharakat nem is használnak, a balesetek elkerülése végett csak műanyag poharakat, flakonokat lehet venni.

Megkérdeztük Szekeres Olimpiát, a HÖK alelnökét, mit szeretnének elérni az ezer aláírással ellátott petícióval. Azt mondta: három és fél éve próbálják felhívni a vezetőség figyelmét a problémára, eddig eredménytelenül, ám a napokban megkezdett tárgyalások pozitívan alakulnak.

Budai József azt is mondta, hogy korábban kezdeményezte a hökösöknél egy egyetemi klub kialakítását, amelyben minden hónapban ötszáz forintos tagdíjat kellene fizetni a diákoknak. Ebből lenne bevétele a HÖK-nek, ő pedig hajlandó lenne arra, hogy a klubtagsági igazolvány felmutatásával ötszáz forintos kedvezményt adjon a fiataloknak, így havi nyolc diszkóval számolva akár 2400 forintot is spórolhatnának. Ám a HÖK nem támogatta az ötletet.

A múltban amúgy akadt pozitív példa is a Vitamol Kft. és a HÖK közös munkájára, az egyetemi napokat sikeresen megszervezték.

A rendőri intézkedés is szította az ellentéteket

Megtudtuk: a „körbekerítéses” kezdeményezésre reagálva néhány nap múlva négy fiatalember jelent meg az új kollégium büféjében ötliteres boros kannával.

A büfé dolgozója, egy fiatal lány kérte őket, hogy menjenek onnan, és máshol fogyaszszák el az alkoholt, mert itt nem lehet – mesélte Budai József –, mire a fiúk trágár szavakkal küldték el melegebb éghajlatra a lányt, és ki-be csapkodták a teraszajtót. A lány – mivel még új volt – nem tudta, hogy hasonló esetben a nevelőknek kell szólni, kétségbe-esésében kihívta a rendőröket, akik aztán kitessékelték az ittas fiatalembereket. Persze utána még kapott hideget-meleget, napokig cikizték, végül fel is mondott.

Tény, hogy nem a rendőröknek kellett volna szólnia – így a büfé vezetője –, de nem tudta, mihez kezdjen ilyen helyzetben. A rendőri intézkedés még inkább szította az ellentéteket.

A büfé dolgozója, egy fiatal lány kérte őket, hogy menjenek onnan, és máshol fogyaszszák el az alkoholt, mert itt nem lehet – mesélte Budai József –, mire a fiúk trágár szavakkal küldték el melegebb éghajlatra a lányt, és ki-be csapkodták a teraszajtót. A lány – mivel még új volt – nem tudta, hogy hasonló esetben a nevelőknek kell szólni, kétségbe-esésében kihívta a rendőröket, akik aztán kitessékelték az ittas fiatalembereket. Persze utána még kapott hideget-meleget, napokig cikizték, végül fel is mondott.

Tény, hogy nem a rendőröknek kellett volna szólnia – így a büfé vezetője –, de nem tudta, mihez kezdjen ilyen helyzetben. A rendőri intézkedés még inkább szította az ellentéteket. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!