Közélet

2009.11.17. 19:24

Csatorna már Vésén és Nemesdéden is

Alapvető probléma ma Magyarországon, hogy bár a vezetékes ivóvízhálózat szinte már mindenhol kiépült, a szennyvíz kezelése több kistelepülésen még megoldatlan.

Vigmond Erika

Ebből a sorból lépett ki Vése és Nemesdéd: összefogással több mint 572 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek a szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztelep építésére. Erről a projektről tájékoztatták a sajtót Vésén.

Bozzay Balázs projektmenedzser, a BFH Európa Projektfejlesztő és Tanácsadó Kft-től elmondta: a több mint 81 százalékos támogatást az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja és a Magyar Köztársaság a Dél-dunántúli Operatív Program keretéből adta. A teljes beruházás csaknem 705 millió forint. Fontosságát környezetvédelmi és gazdaságossági szempontok is erősítették.

Szászfalvi László országgyűlési képviselő szerint: emellett a falvak lakosságmegtartó erejének megőrzésében is alapvető jelentőségű. A munkák már elkezdődtek, Bertók László vései és Halászi Attiláné nemesdédi polgármester is elégedetten nyilatkozott a kivitelezésről.

Vida Zotmundtól, a Szabadics Zrt. műszaki igazgatójától megtudtuk: már a leendő bekötések 40 százalékát megépítették, a gerinc- és nyomóvezetékek 30 százalékát lefektették, s elkezdődött a szennyvíztelep tereprendezése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!