Közélet

2009.11.06. 13:22

Gyenesei: a gatyánk is rámehet a sávolyi Balatonringre

Gyenesei István szerint messze nem olyan sikertörténet a sávolyi MotoGP-pálya építése, mint amilyennek egyesek láttatni szeretnék.

Vas András

Október végén kapta meg a kormánygaranciát a sávolyi MotoGP-pálya megépítéséhez szükséges hitelkérelemhez a beruházó spanyol Sedesa: a magyar kormány 15,4 milliárd forintra vállalt kezességet huszonöt évre. A spanyolok cserében azt ígérték, hogy a következő tíz évben világbajnoki futamot rendeznek a Balatonringen, s e mellett más rendezvényeknek is helyet adhat a komplexum.
– Csak épülne már! – jegyezte meg Gyenesei István országgyűlési képviselő, az alapkő letételnél is jelen lévő korábbi önkormányzati miniszter, aki szerint túl sok kockázati tényező merül fel a beruházás körül. – Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy az ideihez hasonlóan jövőre is elmarad a várva várt első futam – vélekedett.
A független honatya szerint sok nehezen megválaszolható kérdés merül fel a látszólagos sikertörténettel kapcsolatban, melynek eddig nagyobb részt a spanyolok a nyertesei.

– A beruházók motorverseny rendezésére is alkalmas területet kerestek – folytatta Gyenesei István –, ahol saját pénzükön ígértek pályaépítést és más beruházásokat. Sávoly mellett rátaláltak, s olcsón hozzá is jutottak 600 hektár mezőgazdasági földterülethez. Azt állították, s mi hittünk is nekik, hogy sok pénz fektetnek be.
A volt miniszter szerint közismert, hogy a megvalósulási határidő azóta többször is módosult, a Sedesánál azonban nem idegeskednek, hiszen a környék vonzereje nem változott.
– Ideális területet szereztek – állította –, hiszen ott az autópálya, közel a Balaton, a gyógyfürdők, akad potenciálisan működtethető repülőtér, szabad munkaerő és fejlődésre áhítozó települések. Nem mellékesen 345 hektár mezőgazdasági területet már át is minősíttettek, mely önmagában milliárdos értéknövekedést jelentett a számukra.



Gyenesei István nem tagadja, hogy a spanyolok invesztáltak is a területbe, hiszen csatornáztak, ami nagy ajándék Sávolynak, de ezzel sem vállaltak nagy kockázatot, hiszen ezt akkor is meg kellett volna tenniük, ha a későbbiek során esetleg értékesíteni akarnák a most már közművesített földingatlant.
– A pálya építését azonban már nem saját zsebből finanszírozzák – hívta fel a figyelmet. – Magyar, állami tulajdonú bank pénzéből, a magyar állam garanciája mellett építkeznek. És ne feledjük, a fedezet sem spanyol, hiszen magyar földről és magyar pályáról van szó.

A korábbi miniszter szerint az sem mellékes, hogy az említett 15 milliárd forint valószínűleg nem lesz elegendő a beruházás befejezésére, ezért a garanciát vállaló magyar állam kényszerpályára kerül.
– Újabb milliárdokért kell majd kezeskednie –vélekedett –, hiszen félúton már nem lehet megállni. A gatyánk is rámehet a beruházásra, miközben a spanyolok arányaiban csekély összeget kockáztatnak. Annak persze örülhetünk, hogy a térség, Somogy jól jár, mivel előbb vagy inkább utóbb azért valami elkészül, csak éppen nem a spanyol befektető, hanem a magyar adófizetők pénzéből. Ami természetesen egyáltalán nem mindegy, hiszen a mai válságos időkben azt a pénzt sokkal inkább iskolára, kórházra vagy valami más, nélkülözhetetlen önkormányzati beruházásra, mondjuk 30-40 somogyi település csatornázására lehetett volna fordítani. Ezért figyelmeztettem, illetve intettem óvatosságra a túlontúl optimistákat egy évvel ezelőtt, hogy vigyázzanak, mert a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. S ne feledjük: az ígéreteken, bármilyen szépen is hangzanak, továbbra sem lehet motorozni…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!