2009.12.29. 13:35
A Zitában még vizsgálódnak, az Ádánd-ügy folytatódik
Veréssel kényszerített lopásra, koldulásra kisebb gyermekeket egy nevelőotthonban élő fiatal – az eset nagy port vert fel egy hónapja. A tettes a kaposvári Zita gyermekotthon lakója, ahol nem ez volt az első ilyen történet.
A Somogyi Hírlap információja szerint a Zitát működtető megyei önkormányzat az egy hónapja történtek nyomán azonnal belső vizsgálatot rendelt el az otthonban.
Veres Zoltánt, a megyeháza sajtóreferensét kérdeztük: lezárult-e már a vizsgálat? – A megyei önkormányzat valóban belső vizsgálatot indított az ügyben – így a referens. – A vizsgálat még tart, s mivel folyamatban lévő ügyről van szó, ezért annak lezárásáig bővebb tájékoztatást nem tudunk adni. A vizsgálat rövid időn belül lezárul.
Ádánd: a megye panaszt tett, folytatni kell a nyomozást
Annak idején megírtuk azt is: az ádándi szakképző intézet megszüntetését követően a megyei önkormányzat eljárást kezdeményezett az egykori iskolaigazgató, Skerlecz Tamás ellen. Erről az ügyről a megyeházi sajtóreferens azt mondta: – A Somogy Megyei Önkormányzat Belső Ellenőrzési Irodájának ellenőrzése folyamán megállapítást nyert, hogy az intézmény gazdálkodása során a számviteli rendet és a bizonylati fegyelmet több esetben megsértették, melynek következtében az intézményt vagyoni hátrány érte.
A fenntartó Somogy Megyei Önkormányzat vezetése ezért feljelentéssel élt a bűnügyi hatóság felé. A Siófoki Városi Rendőrkapitányság a nyomozást megindította, számviteli rend megsértése és hanyag kezelés bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. A nyomozást a Siófoki Városi Ügyészség 2009. novemberében megszüntette. A megszüntető határozattal szemben a Somogy Megyei Önkormányzat panasszal élt.
A Somogy Megyei Főügyészség faxa kedden délután érkezett meg a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe. Ebben tudatják: a megyei önkormányzat panaszának helyt adva a Siófoki Városi Ügyészséget további nyomozás elrendelésére szólította föl.