Közélet

2010.02.26. 15:52

Olvassa el! Tőlünk megtudhatja az igazságot

Sávoly polgármestere értetlenül áll a Balatonringgel kapcsolatban az elmúlt időszakban napvilágot látott hírek kapcsán.

Vigmond Erika

– A MotoGP-pályával olyan fejlesztést kap térségünk, ami nem csak a településünknek, hanem a körülöttünk lévő településeknek, a régiónak, a Balatonnak, mint nagyrégiónak, és az országunknak is jó – mondta Bobek József. – A befektetők, az általuk ígérteknek megfelelően folyamatosan hajtják végre azokat a beruházásokat, amelyek a pálya építése kapcsán elengedhetetlenek, s amit tudomásom szerint a mai napig saját forrásból oldanak meg.

Kovács Bence János, a Grupo Milton elnöke az önkormányzattal szemben eddig minden ígéretének eleget tett – tette hozzá Bobek József. – Készen van a település szennyvízcsatorna rendszere, melyre lakosságunk a napokban köt rá. Ezzel megvalósították évtizedes álmainkat. A befektetők nélkül erre belátható időn belül még csak esélye sem volt a községnek. Folyamatos a munkavégzés a leendő pályán, munkát adva helyieknek és környékbelieknek.

Bobek József értetlenül áll olyan, szerinte csúsztatásokat tapasztalva, hogy az állam 20 milliárdos támogatást, valamint 15,3 milliárdos hosszú lejáratú hitelt nyújt a pálya építéséhez.



– A Balatonring egyedülállóan megszerezte a 10 éves rendezési jogot a GP-futamokra a Dornától – így Bobek József. – Ezen 10 éves rendezési jog licencdíja az éveként, összességében tíz év alatt kifizetendő 20 milliárd forint – Bobek József. – S meglepődök  olyan civil szervezetek megnyilvánulásai előtt, amelyekkel nem találkoztunk Sávolyon, és nem ismerik a tényleges helyi történéseket. A vidéki emberek számára, számunkra nagyon fontos a fejlődés lehetősége. S mi ezt kaptuk, kapjuk most meg egy olyan térségben ahol évtizedes elmaradás volt tapasztalható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!