Közélet

2010.02.11. 19:29

Segély helyett munkát!

Túlnyomórészt oktatási intézményekben helyezkedhetnek el azok a munkanélküliek, akik részt vesznek idén Kaposváron a közcélú munkavégzésben. A havonta átlagosan 700 fő foglalkoztatása 2010-ben több mint 700 millió forintba kerül.

(x)

A munkahelyek megmentése, illetve új állások létrehozása. Ez vált a 2008 őszén kirobbanó világgazdasági válság után a kaposvári önkormányzat elsődleges céljává. A városvezetés ekkor dolgozta ki a foglalkoztatást segítő, kaposvári modellként híressé vált programját. A válságellenes intézkedés egyik meghatározó pontjaként a somogyi megyeszékhely 2009-ben már háromszor annyi pénzt költött közfoglalkoztatásra, mint egy évvel korábban.



Hónapról hónapra egyre több olyan ember dolgozhatott és kapott fizetést, aki korábban tartósan munka nélkül, segélyből kényszerült élni. Az ő foglalkoztatásuk több mint félmilliárd forintba került. Munkájuk eredménye érzékelhető volt a közterületeken és intézményekben egyaránt. Bár nem minden esetben volt zökkenőmentes a munka világába való visszatérés – többen nem voltak képesek elvégezni a nekik szánt, képesítésüknek megfelelő feladatot, sokukat el is kellett bocsátani –, összességében sikeres volt a közcélú foglalkoztatás – mondta Szita Károly.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Szita Károly: Kaposvár továbbra is mindent megtesz a munkahelyek megÕrzéséért, új álláshelyek létrehozásáért
[/caption]

– A hatékonyabb munkavégzés érdekében a brigádvezetők számát négyről húszra emeltük, de még így is kevesen vannak a közterületeken.
Szita Károly polgármester a múlt év végén jelezte: bár a kormányzati megszorítás 2010-ben újabb 700 millió forintot von el a kaposváriaktól, a válságkezelés vívmányaiból nem enged a város. Folytatja tehát a kaposvári modellt, továbbra is mindent megtesz a munkahelyek megőrzéséért és újabb állások létrehozásáért. Idén már több mint ezer ember közcélú foglalkoztatását tervezi a megyeszékhely. Elsősorban oktatási és szociális intézményeiben nyújt munkalehetőséget, az összesen hatvan foglalkoztató intézmény havonta 615–771 ember és családjuk számára biztosíthat megélhetést. Az intézmények éppúgy alkalmaznak majd villanyszerelőket, ápolónőket, mint informatikusokat, éjjeliőröket vagy éppen recepciósokat. A közcélú munkavégzésre legalább évi kilencven munkanap időtartamú határozott idejű munkaviszonyt kell létesíteni.

Töltse le PDF-formátumban a Somogyi Hírlap önkormányzati oldalát!

Az önkormányzat a munkabérnek és járulékainak 95 százalékát továbbra is visszaigényelheti a központi költségvetésből. A foglalkoztatással kapcsolatos dologi kiadások költsége, illetve a több műszakban dolgozók bérpótlékának megfizetése azonban a várost terheli. A közcélú foglalkoztatás idén Kaposváron több mint 700 millió forintba kerül majd.

A megyeszékhely ezenkívül pályázni fog közmunkaprogramra is, az ehhez szükséges önkormányzati önrészt természetesen vállalja Kaposvár. Egyelőre azonban nem tudható, hogy a munkaügyi központ hány pályázatot ír majd ki a helyi, térségi vagy országos célok megvalósításának elősegítésére, mint ahogyan az sem, hogy a három–nyolc hónap időtartamban kiírt pályázatok költségeit milyen mértékben támogatja majd az állam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!