Közélet

2010.04.01. 07:56

Elcsalták a felest, szaloncukrot árultak a csokinyuszihoz

Kétmillió forint bírságot szabtak a Dél-dunántúli Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársai a húsvéti ünnepek kapcsán végzett ellenőrzések során.

F. Szarka Ágnes

Még számukra is meglepő volt, hogy csokinyuszik és tojások mellett szaloncukrot és télapó csokifigurát is kínáltak eladásra.

Az élelmiszerüzleteket, bevásárlóközpontokat, húsboltokat és vendéglátóüzleteket ellenőriztük, összesen mintegy 150 egységet – mondta Halas Ernőné regionális igazgató. – Az esetek 37 százalékában találtunk kifogásolni valót, összesen kétmillió forint bírságot szabtunk ki. Leggyakrabban az ár és egységár feltüntetés hiánya miatt kellett büntetni.
Az ellenőrök találkoztak olyan esettel is, amikor kevesebbet kellett fizetni a vevőnek, mint amennyi az árcédulán szerepelt. Az egységár változást nem írták át a termék címkéjén, csak a polcén.



Emiatt köteleztük a vállalkozást, hogy a fogyasztói és egységárat pontosan, beazonosíthatóan tüntesse fel – mondta Halasné. – Négy vendéglátóhelyen mérték igencsak szűken a felest, a mennyiség 0,36 illetve 0,4 deci volt. A fogyasztói megkárosítás negyvennyolc forint, a bírság jóval több. Még mindig gyakori, hogy nem tárázzák ki a mérleget, így belemérik a termék súlyába a csomagolóanyagot is. Ez esetenként tizennégy-tizenhat forintos fogyasztói megkárosítást jelentett.

Az egyik Balaton-parti áruházláncnál pedig likőröket árusítottak „kettőt fizet hármat kap” akcióban, ám a próbavásárláskor kiderült, mind a három üveg likőrt kifizettették a felügyelővel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!