Közélet

2010.05.24. 17:49

Balatoni szezonváró: kevesebb magyar, több külföldi

A szakemberek azt becsülik, hogy a belföldi vendégek száma kis mértékben csökkenni fog a Balatonnál, elsősorban az üdülési csekkek adókötelezettsége miatt.

Gáti Kornél

Ugyanakkor a beutazó vendégek számának növekedésére számítanak, több utazási iroda közölt olyan adatokat, hogy a nyári foglalások ötven-hetven százalékkal növekedtek, összességében jó szezon ígérkezik.


Balázs Árpád polgármester szerint is a friss adatok alapján jó szezonra van kilátás.
- Az előszezoni adatok egyfajta hangulatot jeleznek, ezek pedig azt mutatják, hogy a városba az első három hónapban több vendég érkezett mint korábban. A sajtóhírekben is érezni azt, hogy a válságpszichózis némileg oldódik, ez pedig jót tesz az idegenforgalomnak. Mindezek alapján jó szezont várok, egyetlen bizonytalansági tényező van, hogy a rossz idő – mert ez nyilvánvalóan előfordulhat - hétvégére esik-e vagy sem.

Úgy fogalmazhatnék, hogy a Balaton visszaépült a magyar nemzet tudatába, mint a mi nyaralóhelyünk, és mi igyekszünk megfelelni az elvárásoknak. Rendkívül gazdag programkínálattal várjuk a vendégeket, és az idei nyár egy fokkal jobb lehet a tavalyinál, amely nem volt azért annyira rossz.

Vasárnapra meg is telt a Balaton-part, a kikötőben és színpad előtt mozdulni sem lehetett. A nagyszínpadon a Magyar Televízió Sztársáv című műsorát láthatták az érdeklődők, akiket még egy rövid eső sem tudott eltántorítani kedvenceiktől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!