Közélet

2010.06.08. 07:00

Előnyt kovácsolnak a hátrányból

A leghátrányosabb helyzetű régiókba csábítaná a kirándulni vágyó osztályokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Márkus Kata

Somogyban egyelőre vegyesek a tapasztalatok a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) osztálykirándulás-programja kapcsán. Akadnak régiók, ahol nem is tudnak a kezdeményezésről, ám olyanok is, ahova már több csoport érkezését várják a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kampányának köszönhetően.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a leghátrányosabb helyzetű kistérségek népszerűsítését, a vidéki élet felpezsdítését igyekszik segíteni azzal, hogy pedagógusoknak két-három napra szóló osztálykirándulás-tervet készített. Ebben pontról pontra számba veszik a térség látnivalóit feltüntetve milyen korosztályú, érdeklődési körű fiataloknak ajánlják. Elfogadható árú szálláshelyeket és foglalkozásokat is kínálnak.

Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségeiben rengeteg az izgalmas látnivaló: nemzeti parkok, középkori várak, változatos természeti jelenségek, Árpád-kori templomok, történelmi borvidékek – áll a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatójában. A térség gazdasági növekedéséhez járul hozzá az a látogató, aki ott száll meg, ott étkezik, ott veszi meg a belépőjegyeket. Az országban 18, Somogyban egyelőre négy kistérségre készült osztálykirándulás-felhívás, melynek célja, hogy minél többen ismerjék meg a térségeket, s minél több bevétel képződjön a leginkább rászoruló vidékeken.

– Kifejezetten jónak tartom a kezdeményezést – mondta érdeklődésünkre Papszt Lajos Lengyeltóti polgármestere. – A program révén két egyetemista csoport is érkezik a térségünkbe 27, illetve 29 fővel, s az észak-alföldi régióból is ellátogatnak hozzánk. Lengyeltótiban, Somogyváron is vannak kollégiumi szálláshelyeink kedvező áron, egy éjszaka 650 forint egy személynek, s ebéd is igényelhető az iskolánál.

Látnivalóban sincs hiány a kistérségben, a buzsáki hagyományőrzéstől a Szent László Emlékhelyig, a tojáspatkolóig számos érdekességet kínálnak a látogatónak.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kezdeményezése része az NFÜ 100 milliárdos, uniós támogatással megvalósuló programjának, mely a térségek gazdasági fejlettségében mutatkozó különbségek csökkentését célozza. A 18 kistérség kiválasztásánál elsődleges szempont volt többek közt a természeti, művészeti értékek, az olcsó és hangulatos szálláshelyek megléte, a megközelíthetőség, az egyedi, különleges hangulat.



A barcsi, a csurgói, a kadarkúti és a lengyeltóti térségre készült már osztálykirándulás-ajánlat Somogyban. A barcsiban Babócsa, Darány érintésével háromnapos kirándulást ajánlanak 5-6-7. és 9-10-12. évfolyamos, természetet kedvelő tanulók és tanárok, illetve kalandtúrákra járó szüleik, baráti társaságok részére.

A csurgói térségben Iharosberény, Zákány-Zákányfalu érintésével két napos túrát kínálnak 5-6-7. és 9-10-11. évfolyamosoknak azzal, hogy a kultúrtörténetet, azon belül kifejezetten iskolatörténetet vizsgáló érdeklődőknek nélkülözhetetlen a terület meglátogatása.

A kadarkúti kistérségben Szenna, Patca, Zselickisfalud látnivalóival három napos kirándulást állítottak össze szintén 5-6-7. és 9-10-11. évfolyamos természetimádóknak, akik békés erdei harmóniára vágynak miközben megismerik a népművészet kiemelkedő értékeit.

A lengyeltóti térségben Somogyvár, Somogyvámos, Nikla az úticél két napos kirándulásra 10-12. évfolyamos olyan diákoknak és tanároknak, akiket érdekel az államalapítás és a korai Árpád-kor, s azoknak, akik nemzeti emlék-, és kultuszhelyek iránt érdeklődnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!