Közélet

2010.06.29. 18:20

Polgárőrökkel együtt nagyobb a közbiztonság

Hegedüs János nagyatádi rendőrkapitány közös egyeztető fórumra hívta meg a nagyatádi és a csurgói kistérségek polgárőr és hegyőr egyesületeinek a vezetőit. A fórumon együttesen értékelték az illetékességi terület közrendjének és közbiztonságának helyzetét.

Jakab Edit

A rendőrkapitány kiemelte: számszerűen is kimutatható, hogy ahol a polgárőr, hegyőr szervezetek jól működnek, ott kevesebb a bűncselekmény. A rendőrség szívesen fogadja a polgárőrségtől, hegyőrségtől érkező jelzéseket, hiszen nagyon sok információ segítette a rendőri munka hatékonyságát. Az információcserén túlmenően gyakoriak a közös járőrszolgálatok is.

A közeljövő közös kiemelt feladata a terményszezonban várhatóan sűrűsödő zöldség-, gyümölcs- és takarmánylopások megakadályozása, valamint a „trükkös” lopások elleni fellépés. Ez utóbbi sértettjei leginkább idős, egyedül élő emberek, ezért is érdemel a jelenség fokozott figyelmet.



Elhangzott az is: a Nagyatádi Rendőrkapitányság illetékességi területén öt olyan település van, amely a bűnügyi statisztikák alapján veszélyeztetettnek minősül. Mind az öt településen működik a polgárőrség, vezetőik felelős gondolkodását tükrözi, hogy a rendőrségi fórumon képviselték az egyesületeiket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!