Közélet

2010.08.08. 07:32

A legtragikusabb eset is csak a következő csengőig tart

Korai találkozót kér, ugyanis rohan. Családi ügyeket intéz, betonozni is kell a nagyobbik lánya házánál, délután pedig felveszi az ügyeletet. Ahhoz képest, hogy hivatalosan nyugdíjba vonult...

Vas András

– Emlékszik ">Jandera doktorra?
– Húúú, várjon egy percet! – felelte Szerémy György. – De nem, most nem ugrik be.

– Csehszlovák mentőssorozat...
– Megvan! Nagyon hülye film volt! Csak a fürdőkádban ülve tudtam nézni...

– Ennyire?!
– Nem volt túl hiteles, vagy inkább mondjuk úgy, meglehetősen jóindulatúan állt bizonyos kérdésekhez. Persze érthető, dramaturg írta, nem az élet.

– Mint általában a filmeket.
– Rendre el is rugaszkodnak a valóságtól. Nézem a helikopteres mentéseket, nyugodtan lógnak a dróton, alattuk ott vár a sérült. Pedig ilyen esetben olyan erős a rotorszél, hogy mindent kitol maga alól. Voltam egyszer egy mentési gyakorlaton Pakson, ahol a vízibuszt arrébb nyomta.

– A másik véglet Hofi volt: szerinte a Nysa mentőautóban csak a halott mozgott...
– Annyira azért nem volt vészes. Persze, egy másik kor technikai nívójáról beszélünk. Amúgy a Pobeda feljavított kiadása volt, az alvázára rátettek egy böhöm karosszériát. Voltak persze hiányosságai, kiváló hasznát vettük például az akkor még létező piros zászlónak: azzal támasztottuk ki a motortér vaslemezét, hogy fűtse a kocsit.

– Mai szemmel nézve alulmúlhatatlannak tűnik.
– Pedig sikerült: a Robur rohamkocsikat hegymenetben a Trabant is lehagyta...

– És ilyen körülmények között is kitartott, pedig...
– ...pedig eredendően csak egy évig akartam mentőzni. Belgyógyásznak, majd háziorvosnak készültem, csak éppen nem akadt szabad körzet, s úgy gondoltam, egy évig kipróbálom magam. Aztán itt ragadtam.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az élet nem csehszlovák sorozat...
[/caption]

És csak a szépre emlékszik?
– Akkoriban más hangulat uralkodott.

– Most könnyebb a mentősélet?
– Nem lehet összehasonlítani. Harminc éve elképzelhetetlen volt, hogy atrocitás érje a kivonulókat. Manapság viszont... Pedig elvileg a mentősverést ugyanúgy bünteti a törvény, mintha rendőrt bántalmaznának. Csak aztán elképesztő ítéletek születnek. Ha egyáltalán...

– Mennyivel egyszerűbb dolga lett volna körzeti orvosként.
– Egy év alatt megszerettem ezt a fajta életet. Sokkal változatosabb volt, mint egy „normál” orvos munkája. Mi a születéstől a halálig foglalkozunk az emberekkel. Nem töltünk el hosszú időt a beteggel, de talán épp ezek a pillanatok határozzák meg a sorsát.

– Azt mondják, az első eset mindig felejthetetlen.
– Pécsett egy vasúti átjáróban leütöttek valakit egy féltéglával.

– És az első igazán emlékezetes?
– Néhány hét után a kővágószőlősi uránbányából kaptunk riasztást: ráfúrtak egy robbanótöltetre, hat embert érintett.

– Meghaltak?
– Egynek elment a szeme világa, s tele voltak repeszekkel, de túlélték. Amúgy Baranyában a bányaszerencsétlenségek voltak a legdurvábbak. Mint a komlói Kossuth-akna bányatüze.

– Somogy nyugisabb hely?
– Nincs nagy rizikó, jórészt közlekedési balesetekre kell számítani.

– Akadt néhány igazán tragikus.
– Nekem az első 1980. június 30-án. Siófokon a Darnay térnél. Mozdony rohant a buszba, 16 halott a helyszínen, három a kórházban. Este kilenc előtt öt perccel kaptuk a riasztást.

– Ugyanott egy német turistabusz is...
– Kaposvárról mentünk, ahogy a kocsi bírta, de a veszprémi főorvos hamarabb kiért. A másik emlékezetes helyszín Balatonszentgyörgy: három komoly, több halálos áldozatot is követelő baleset is történt.

– Mennyibe telik feldolgozni?
– Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy rágjuk magunkat egy-egy eseten. Mint ahogyan egy pedagógus sem teheti magáévá minden diákja személyes tragédiáit. Megszólal a csengő, s megyünk a következőhöz!

– Cinikusnak tűnik.
– Természetes védekezés. Megértjük a beteg tragédiáját, de túl kell lépnünk rajta, különben végünk. Persze a gyerekhalál mindenkit jobban megvisel.

– Bent lehet ezt hagyni a munkahelyen, vagy otthon is megérzi a környezet?
– Azt szokták mondani, a mentősfeleség olyan özvegy, akinek él a férje... Az időnkkel ugyanis a szolgálat rendelkezik. Nincs karácsony, húsvét, családi ünnepek. Illetve háttérbe szorulnak, ha úgy kívánja a helyzet.

– Nehezen tolerálható.
– A szüleim megszokták, a feleségem nehezebben, bár 35 év alatt azért sikerült neki.

– A legrosszabb, hogy tervezhetetlen az életük.
– Rövid távon valóban. Érkezik a riasztás, menni kell, de az ember pillanatokkal korábban még nem tudja, darázscsípés vagy tömegszerencsétlenség.

– Gondolom, a köztes idők pedig mindig feszültségben telnek.
– Korábban ezért kávézott és dohányzott rengeteget az személyzet.

– Mi változott?
– Ma esznek. A mentősök jelentős része bizony jól táplált...

– És derékfájós.
– A hordágycipeléstől.


– Próbálta?
– Főként fiatalabb koromban. Ahogy kell, meg is volt a gerincműtétem. Mégis csak a gépkocsivezetők kapnak korkedvezményt. Ott volt a parlamenti bizottság előtt a törvényjavaslat, hogy minden kivonulóra terjesszék ki, de lesöpörték. Pedig a mentős „kiváló nyugdíjas”, nem igényli sokáig a jogosultságot...

– A pozitív oldalon viszont ott a rengeteg sikerélmény, megmentett élet.
– Megmentett életről nem beszélünk. Segítünk lehetőségünk szerint, de a szituáció dönti el, mi számít sikernek.

Léteznek csodák?
– Két éve valaki egy porszívómotorból és egy fűrészlapból akart paprikadarálót fabrikálni. A lap eltört, s beleállt az ágyékába, szétvágta a combi fő visszeret. A mentőápoló szó szerint könyökölt a seben, nehogy elvérezzen. Nem hittük, hogy élve beérünk vele, borzalmasak voltak a laboreredményei. Aztán néhány nap múlva hazamehetett...

– Meddig lehet ezt csinálni?
– A mentőorvosi pálya alapvetően a fiataloké.

– Mondja ezt negyvenegy esztendő után, hatvanöt évesen.
Ma már nyugdíjasként.

– A mentőzés és a betonozás mellett mi fér még bele?
– Van egy kis kertem, például gyönyörű benne a sütőtök.

– Legalább szereti?
– A család igen...

– Inkább hobbi?
– Mást csinál az ember.

– És a vitorlázás?
– Nagyon időigényes, abból pedig jelenleg kevés van. Pazarlás lenne haszontalanul eltölteni...

Szerémy György

Szigorlóévesként futott össze a pécsi klinikán majdani főnöke édesanyjával, ő szólt neki, úgy tudja, a mentősöknél orvost keresnek. Mivel Pécsett és környékén nem akadt szabad körzet, úgy gondolta, egy évig ez is megteszi. Így aztán 1969. szeptember 12. délutánján, néhány órával a diploma kézhezvétele után már az Országos Mentőszolgálat tagjának vallhatta magát. Pedig hívták a seregbe is, ám nem akart egyenruhába öltözni. Hogy a mentősöké is az? Persze, de sokkal lazább, legalábbis szerinte...

Az egy év némileg hosszabbra sikeredett, éppen negyvenet csapott hozzá – meg egy gyerek-, egy oxyológiai és egy katasztrófa medicina szakvizsgát –, s közben csak egyszer jutott eszébe, hogy elhagyja a szolgálatot. Siófokon dolgozott, s esélye sem volt, hogy összekuporgasson egy lakásbeugrót, így megpályázott egy falusi gyermekkörzetet, ám végül sikerült kiutaltatni neki egy tanácsi lakást. Négy és fél évnyi pécsi és tizennégy és fél esztendei siófoki szolgálat után 1988-ban költözött Kaposvárra, ugyanettől az évtől a Vöröskereszt megyei elnöki posztját is betöltötte.

Tavaly adta át a parancsnoki posztot, hirtelen jött minden – addig csak egy gerincműtétnyi időt töltött a mentők nélkül –, az utolsó vonulására nem is emlékszik. Azóta sem pihen, orvosi ügyeleteket vállal, otthon a kertjében, Szentbalázson nagyobbik lánya építkezésén dolgozik. És már nem kell aggódnia a kisebbikért, aki raliversenyzőként is kipróbálta magát – bár ez jobb szerinte, mintha motorozott volna; utóbbiak ész nélkül száguldozó típusát a mentős szleng önkéntes vesedonornak hívja...

Persze, ettől még ki tudná használni a három kívánságot az Aranyhalnál: folyamatos autóellátást, nyugdíjkedvezményt a kivonuló személyzetnek és bérrendezést kérne. Naná, hogy a mentősöknek...

Az egy év némileg hosszabbra sikeredett, éppen negyvenet csapott hozzá – meg egy gyerek-, egy oxyológiai és egy katasztrófa medicina szakvizsgát –, s közben csak egyszer jutott eszébe, hogy elhagyja a szolgálatot. Siófokon dolgozott, s esélye sem volt, hogy összekuporgasson egy lakásbeugrót, így megpályázott egy falusi gyermekkörzetet, ám végül sikerült kiutaltatni neki egy tanácsi lakást. Négy és fél évnyi pécsi és tizennégy és fél esztendei siófoki szolgálat után 1988-ban költözött Kaposvárra, ugyanettől az évtől a Vöröskereszt megyei elnöki posztját is betöltötte.

Tavaly adta át a parancsnoki posztot, hirtelen jött minden – addig csak egy gerincműtétnyi időt töltött a mentők nélkül –, az utolsó vonulására nem is emlékszik. Azóta sem pihen, orvosi ügyeleteket vállal, otthon a kertjében, Szentbalázson nagyobbik lánya építkezésén dolgozik. És már nem kell aggódnia a kisebbikért, aki raliversenyzőként is kipróbálta magát – bár ez jobb szerinte, mintha motorozott volna; utóbbiak ész nélkül száguldozó típusát a mentős szleng önkéntes vesedonornak hívja...

Persze, ettől még ki tudná használni a három kívánságot az Aranyhalnál: folyamatos autóellátást, nyugdíjkedvezményt a kivonuló személyzetnek és bérrendezést kérne. Naná, hogy a mentősöknek... Az élet nem csehszlovák sorozat... -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!