Közélet

2010.08.29. 18:54

Bethlen István méltatta a gyugyi csillagórát

A kincsek, értékek őrzése mindig azokat a sikeres időszakokat jelentette, amikor népünk az igaz, keresztény, istváni utat járta.

Füleki Tímea

– Országos jelentőségűt cselekedtek, akik létrehozták a Nemzetünk Csillagainak Emlékösvényét – így fogalmazott Gyugyon Gróf Bethlen István, a Magyar Páneurópa Unió elnöke a nemzet nagyjainak emléket állító huszonegy stáció felszentelése előtt.

A kis faluban az idén teljesen elmosta az ítéletidő a búcsút, s ezért a mostani vallási konferencia időpontjára halasztották az szentelési ceremóniát és a falunapot.

A Magyar Páneurópa Unió elnöke, akinek az emlékösvény magától értetődően több felmenője nevét őrzi, azt mondta: jelkép értékű, hogy egy kistelepülésen született meg a gondolat, hogy a történelmünk kiemelkedő személyiségeinek emléket állítsanak.

Bethlen István arra is rámutatott: az erő, a megújhodás mindig a magyar vidékről jött. A száznál több nevet őrző emlékösvény huszonegy stációját Bíró László tábori püspök szentelte.

– Az Árpád-kori templomunkhoz vezető ösvény szinte kínálta magát, hogy ott stációk vezessenek végig, azonban nem a hagyományos értelemben vett megállókra gondoltunk – utalt vissza a gondolat megszületésére ünnepi beszédében Jelenka György gyugyi polgármester, akit követően Móring József Attila országgyűlési képviselő beszélt a Pogányvölgyi kistérség jelentős vallási értékeiről.



Somogyország kincsei címmel tekintett vissza népünk múltjára Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés elnöke. Gelencsér Attila arról beszélt: a kincsek, értékek őrzése mindig azokat a sikeres időszakokat jelentette, amikor népünk az igaz, keresztény, istváni utat járta. A konferencián II. János Pálról tartott előadást Vaslabán Csaba, balatonkeresztúri plébános, a somogyi búcsújáróhelyekről Borza Miklós segesdi plébános beszélt.

Átadták az elismerő címeket

Az ünnepen adták át Gyugy kitüntetéseit. Posztumusz díszpolgári címet adományoztak a faluhoz való kötődése méltatásaként Vas Lászlónak, a Templomos lovagrend tagjának. Gyugy községért kitüntető címet vehetett át Gergye Árpád alpolgármester, aki tizenhat éve tevékenykedik a helyi közéletben. Elismerő oklevelet kapott Fodor Melinda sportlovas, aki Gyugy színeiben megnyerte a Balatoni Vágtát és a Nemzeti Vágtán a középdöntőig jutott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!