Közélet

2010.09.08. 07:46

Diploma törlesztőrészletre: megéri tanulni?

A somogyi diákhitelesek az elmúlt kilenc tanévben csaknem hatmilliárd forintnyi kölcsönt vettek föl. A napokban elkészült legfrissebb összesítés szerint a törlesztésre kötelezettek száma meghaladja a háromezer-négyszázat.

Márkus Kata

Huszonhárom százalékukat hátralékosként tartja nyilván a Diákhitel Központ. A jelenleg hallgatói hitelben részesülő 2242 somogyi diák többsége nő, aki államilag támogatott képzésben részesül és nappali tagozaton tanul. Nagyobb részük egy-összegben kéri a hitelt, akik viszont havonta kapják, azoknak többnyire 40 ezer forintot utal a központ.



2001 óta összesen már több mint 290 ezren éltek a diákhitel lehetőségével az országban. Az elmúlt tanév újonnan csatlakozott 19 ezer hiteligénylőjével együtt összesen 68 ezer 783 felsőoktatásban tanuló számára mintegy 22 milliárd forint diákhitel kifizetése történt meg. Somogyban az elmúlt tanévben 2242 hallgató összesen 716 millió forintot kapott. Kilenc év alatt pedig csaknem hatmilliárd forintot folyósítottak a somogyi egyetemistáknak, főiskolásoknak. Az egy hitelfelvevőre jutó országos átlag 321 ezer forint, ami csaknem megegyezik a somogyi, valamivel több mint 319 ezer forinttal.

– A legtöbb hiteligénylő a Debreceni, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemen tanul – tudtuk meg Őri Andrástól, a Diákhitel Központ Zrt. szóvivőjétől. – A Kaposvári Egyetem a hitelben részesülő hallgatók száma alapján készített intézményi rangsorban a 27. helyen áll. Az elmúlt tanévben az egyetem hallgatóinak valamivel több mint húsz százaléka, 711 diák kért és kapott 222 millió 927 ezer forintos diákhitelt. A többségében államilag finanszírozott képzésben részesülő hallgatóknak a Kaposvári Egyetemen az elmúlt kilenc tanév alatt összesen kétmilliárd 188 millió forintot folyósítottak.

Őri András szerint az új tanév nyolc és fél százalékos diákhitel-kamattal indul, és a felvehető összegek nem változtak. Megjegyezte, hogy még soha nem volt ilyen alacsony a kamat. Januárban a válságot megelőző szintre, kilenc és fél százalékra csökkent, majd július elsején nyolc és fél százalékra mérséklődött.
A szóvivő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy aki már az első, október 15-én esedékes kifizetésből részesülni szeretne, az minél hamarabb iratkozzon be a tanintézetébe. Emellett, ha még nincs szerződése, akkor szeptember 15-ig be kell adnia a diákhitel igénylését is a kijelölt postahivatalokban, vagy az együttműködő bankok fiókjaiban.  


Jó a fizetési fegyelem a diákhitelesek között a szóvivő szerint, csak három százalék nem kezd törleszteni

Somogyban a diákhitel törlesztésre kötelezettek száma 3417. Hetvenhét százalékuk rendesen törleszt, ám 23 százalékukat, 782 hallgatót hátralékosként tartanak nyilván. A Kaposvári Egyetem diákjai közt hasonló az arány: az 1580 hiteles 24 százaléka hátralékos.
Őri András ennek ellenére állítja: jó a törlesztési fegyelem a hallgatók között. – Az igazi hátralékosok a nyilvántartottnál jóval kevesebben vannak – mondta –, a többség ugyanis jórészt figyelmetlenségből nem kezdi meg a hitele visszafizetését, s egy-két havi elmaradás után rendezi a tartozását. Így a „bebukottak” aránya átlagosan három százalék, akik közül viszont a többség meg sem kezdi a törlesztést.

Az első két törlesztési évben havi 4290 forintot kell fizetniük a fiataloknak, s a következő évtől lesz jövedelemarányos a részletük. Tavaly július óta azonban van olyan lehetőségük a hiteleseknek a válság miatt, hogy ha bejelentik, hogy nem tudják fizetni a megnövekedett részletet, akkor fizethetnek 24 hónapig kevesebbet. Egy általuk meghatározott öszszeget, igaz ebben az esetben tovább tart majd a törlesztés. Őri András szerint eddig háromezren éltek ezzel a lehetőséggel.

Vannak olyan hallgatók is, akik úgy gondolkodnak: akkor is felveszik a diákhitelt, ha a tanulmányaikhoz nincs szükségük a pénzre. A folyósított öszszeget egy külön számlán gyűjtik, s ha végeznek, attól függően gazdálkodnak vele, miként kapnak munkát. Ha könnyedén ki tudják fizetni bérükből a részletet, marad egy összeg, amihez nyúlhatnak munkába álláskor. Ha viszont nem kapnak rögtön állást, vagy nehézségeket okoz a törlesztés, akkor is ott van a számlán az összegyűjtött pénz, van mihez nyúlni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!