Közélet

2010.10.11. 07:44

Gyógyíthatatlanul mindig csak a mai napot kell kibírni

– Szevasz! – köszön az ajtóban egy vadidegen férfi, majd hasonló a fogadtatás a teremben is. Tegeződünk, itt ez a szokás.

Vas András

– Ülj be a körbe! – fordul hozzám egy középkorú férfi, aki a cikk kedvéért Károlynak nevezi magát. – Itt nincsenek kívülállók.
Hivatalosan is tagja leszek tehát a kaposvári Anonim Alkoholisták (AA) gyűlésének: lehetünk úgy húszan, ezen a szerdán egyedül én számítok új arcnak, a többiek régi motorosok. Vagy ahogyan magukat nevükön nevezik: alkoholisták. A csengőszóig átlagos napi témák kerülnek terítékre, aztán pontban fél hatkor az asztalfőn ülő Márton – a cikkben mindenki álnéven szerepel – megrázza a karácsonyira hasonlító csengettyűt.
– Sziasztok, Márton vagyok és alkoholista – köszönt bennünket, mire a társaság azonnal reagál: – Szia, Márton!



A gyűlés első harmada elsősorban nekem szól, elmagyarázzák az Anonim Alkoholisták történetét, működését, szabályait. Megismerem a Tizenkét lépcsőt, az AA Tízparancsolatát. Az első a legnehezebb: beismerni önmaguk előtt, hogy tehetetlenek az alkohollal szemben. Akik itt ülnek, jelentős részben mind túljutottak már a tucatnyi lépésen. Tudják a korlátaikat – mindig csak a mát kell ivás nélkül kibírni –, a lehetőségeiket, hogy betegek. De tiszták...
– Háromezer-nyolcszáznyolcvankét napja nem ittam – kezdi történetét Izabella, amire elismerő taps a reakció. – Apám ivott, s utáltam érte. Jómagam tizenévesen kezdtem, buliztam, bírtam, jól éreztem magam, ám egyúttal hamar függővé váltam.

Az asszony problémái igazából akkor kezdődtek, amikor férjhez ment, s élete párja családjához költöztek. Feszültségoldásként kezdett rendszeresen inni, s bár eleinte még tudta kontrolálni magát, s saját erőből leállt hosszabb-rövidebb időre – például terhessége előtt és alatt –, ám ezek az időszakok egyre rövidültek, végül még negyvenéves kora előtt teljesen függő lett. – Kirúgtak több munkahelyemről – folytatja Izabella –, s az egészségem is rohamosan romlani kezdett. Negyvenkét kilóra fogytam, nem tudtam enni, aludni, éjjelente vert a víz. Falun laktunk, a család eleinte összezárt, próbálták titkolni, hogy anya iszik, ám egyszer csak észrevettem: szégyell a lányom, a férjem. Utóbbi megkért, amikor üzleti partnerei jönnek, ne mutatkozzam...

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Valahogy így kezdődött...
[/caption]

Megpróbálták elvinni orvoshoz, hátha tudnak segíteni rajta, ám a doktor hiába mondta, hogy a sír szélén áll, nem hitt neki.
– Mint a nők többsége, zugivó voltam – meséli. – Ami azzal járt, hogy nehéz volt megszerezni a piát, jól elrejteni, s megtalálni az alkalmas pillanatot, hogy igyak. Reggelente előfordult, hogy addig fel sem tudtam kelni az ágyból, míg nem ittam néhány kortyot.

Aztán az egyik éjjel, amikor álmatlanul hánykolódott, a férje megkérdezte tőle, jobban lesz, ha hoz egy kis italt? – Ekkor határoztam el, hogy ez így nem mehet tovább – jelenti ki Izabella. – Nem érdekelt, mi lesz velem, csak legyen már vége a szenvedésemnek. Hat hónapra befeküdtem elvonóra.
Az első hetekben nyugtatózták és fektették, az orvosok féltek, delirál, amibe belehalt volna. A kórházban ismerkedett meg az AA-val, s már több mint tíz esztendeje jár közéjük. – Két évig borzalmasan nehéz volt – ismeri el –, abban a családban kellett felállnom a padlóról, ahol nem is olyan régen még utolsó senki voltam, egy postai csekket sem bíztak rám. Mára gyökeresen megváltozott minden: együtt vagyunk, jól élünk. Persze ettől én még alkoholbeteg vagyok, nem gyógyultam meg, de többet már sohasem fogom meg a poharat… A monológ végén ismét felcsattan a taps, majd Ká-roly kezdi mesélni, hogy nem is emlékszik rá, mennyi idős lehetett, amikor először ivott: a nagyapjának volt saját bora, családi összejövetelekkor a gyerekeknek is járt egy kevés a vizezett fajtából.

– A gimiben még nem voltam piás, apám szinten tartó ivó volt, s ezért nagyon rühelltem – ugrunk vissza vagy harminc évet az időben. – Az egyetem alatt aztán már többször berúgtam, néha mocskos módon, de igazából azt hittem, csak azért, mert a többieknél rosszabbul bírom az italt.
Az igazi gondok akkor kezdődtek, amikor diplomázás után elköltözött korábbi lakhelyéről, egyben kiszakadt a régi társaságból. Kaposváron új cimborákra lelt, ám velük új szokást is felszedett: a munkából hazafelé betértek egy-két-tíz fröccsre.
– Azt vettem észre, egyre később érek haza – folytatja Károly. – Aztán, hogy reggelente remegett a kezem, ám ezen egy feles gyorsan segített. Amikor aztán a feleségem szólt, mentegetőztem, tagadtam, végül bevonultam egy hónapos elvonóra.
Gyógyszerrel egy évig tiszta maradt, majd újrakezdte. Kicsapták a munkahelyéről, vállalkozásba kezdett, de az is becsődölt. Beállt egy céghez, kocsit is kapott a munkájához, de ez sem zavarta: az iszik vagy vezet-elvben a kötőszót ésre cserélte. Reggelente azzal kezdtem, megnéztem a kocsit, nem véres-e...
– A család eddig bírta, el kellett mennem albérletbe – mesél tovább a lecsúszásáról. – Részegen vezettem, lebuktam, elvették a jogsim. Nem érdekelt, folytattam, megint lebuktam. Kirúgtak, ott álltam munka, család, jogsi nélkül.

Nappal aludtam, éjjel ittam. És amikor hazamentem, loptam a feleségem pénztárcájából, hogy ihassak. Volt, hogy pad vagy bokor alatt ébredtem, de előfordult, hogy vadászok találtak rám, s vittek a detoxikálóba.
A család a sarkára állt, kórházba vitték, ahol az orvos közölte: két hónappal később nem hozzá, hanem a temetőbe kellett volna vinni... Ez sem hatotta meg, s ha egy mámoros éjjelen nem esik el, s nem töri el több bordáját, ma nem ülne köztünk.
– A kórházban meséltek az AA-ról – mondja –, gondoltam, megnézem. Égtem, mint a rongy, amikor először beléptem, ráadásul az első, akit megláttam, a szomszédasszonyom volt. Elhatároztam, többet nem jövök, s akkor egy ismeretlen elmondta az élettörténetét. Illetve, ha időpontokat és a helyszíneket kicseréltük volna, az enyémet. Akkor éreztem meg, jó helyen vagyok. És már 2805 napja nem ittam...

A történet végén ismét megszólal a csengő. Vége a gyűlésnek, felállunk, megfogjuk a mellettünk álló kezét, majd felhangzik a fohász: Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget!
Aztán kisebb csoportokban mindenki hazaindul. Ismét olyan mindenki, mint az érkezéskor.
Fesztelenek, vidámak. Tiszták...

Kaposváron tizenöt esztendeje kezdődött

A mozgalom kezdetét 1935-re datálják, amikor az Egyesült Államokban egy orvos és egy utazó ügynök, akik korábban már több módszert kipróbáltak, hogy leszokjanak az alkoholról, problémáikról kezdtek beszélgetni, s napok alatt rájöttek, olyan dolgokat is el tudnak mondani egymásnak, melyeket egy nem alkoholistának nem. A mozgalom gyorsan elterjedt az USÁ-ban, majd Kanadában, Európába pedig a II. világháború után, a Németországban és Ausztriában állomásozó amerikai katonák révén került át.
Magyarországra 1986-ban jutott el az AA, mely a világon 150 országban jelenleg nagyjából 2,2 millió tagot számlál. Kaposváron 1995-ben tartották az első gyűlést, jelenleg minden hétfőn és szerdán találkoznak a tagok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!