Közélet

2010.10.30. 15:28

Három fejfa, három dátum: Latinovits, Bujtor és Tinka néni

1976, 2009, 2010 – három dátum a három fejfán. Latinovits Zoltán, Bujtor István és harmadikként a sorban édesanyjuk, Tinka néni.

Fónai Imre, F. Szarka Ágnes, Jeki Gabriella

A Balaton felől fújó hűs október- végi szél kergeti a sárgult falevelet a szemesi temetőben. Olvasom: 1976, 2009, 2010. Tinka nénié mögött Bujtor fejfája, velük szemben Latinovits két szürke sírköve, a közeli öreg fára szegezve fatáblába faragva bizonyos Nagy Gáspár Latinovitsot búcsúztató verse 1978-ból.

A temetőmunkások bekapcsolják a magnót, a ravatalozó hangszórójából komolyzene árad. Zarándokhely lesz lassan a szemesi temető, buszok állnak meg itt, nem csak az emlékmúzeumnál – derengenek fel Csonka Márta szavai. Azám, a Márti; az egykori szemesi művelődésiház-vezető is ugyanitt, a szemesi temetőben alussza örök álmát.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Bujtor István sírja.
[/caption]

„A régi Szemes. Homokpart. Kavicsok aranya – írta Latinovits szeretett balatoni községükről. – Negyven év. Megváltozott a világ. Szemben Zánka. Közel a part. Tavaly, mintha tegnap lenne, negyvennégy év mintha mindennap, minden nap, napra nap, mindennap levonulna...A Balaton mellén kitüntetések a vitorlások. Mamival négy óra előtt megyünk ki. A szemesi móló előtt akkor megy el az első sztár. Ahogy megyünk a hajók között, mintha visszafelé utaznánk az időben, a történelemben. Siklunk Földvár felé a régi színeiben pompázó vízen. A víz zöldeskék, mintha keresztanyám ragasztgatta volna albumba a fehér tarajos hullámokat. Tihany kék, fátyolkék, a partok zöldülnek, a nád sárga.
Egyszerre jönnek a régi hajók, a Kékmadár, előtte Dögl-Debrőczi: agyamba villan Heinrich Tibor bérmaapám, öregbarát, akitől életet és felnőtt titkokat szürcsöltem és ittam alkoholmarta rekedt hangját, életszeretetét és vitorlásimádatát...”

Szemes: élet és halál. Életük és haláluk. 1976. július negyedike. Bedő Istvánnétól, a Latinovits-emlékmúzeum hajdani gondnokától az idézet: – Tinka vacsorához terített a szemesi nyaralóban; Latinovits Zoltán azzal vált el tőle: pár perc múlva visszajön. Ám már csak a holttestét találták meg a vasúti síneken. A szerelvény ötödik kocsija ütötte el, emiatt is merülhetett föl: talán csak föl akart rá ugrani, s ugyanúgy, mint gyerekkorukban, bevonatozni a vasútállomásig.

„Aztán a Rabonbán Lajosékkal, feldereng az ősi gyűlölködés a Hungária Yacht Klub és a Királyi Magyar Yacht Klub között. Hol vannak a régi gyűlöletek? Csak a szeretet örök. A gyűlölet percnyi divat, mely felszívódik az időben. Kár az indulatokat pazarolni. Jön a Tramon-tana, Kabala, Talizmán, Tabu és sorba mind a halottak. Szép fehér gyolcsokba burkoltan – és napsütötte barna testek. És képzeletemben lassan átalakulnak. A vízen az én yachtsapkás, kék zakós, aranygombos, fehér pantallós, barna-sárga betétes cipőjű, régi füredi felnőtteim járnak, akiknek kedves voltam, akik mosolyra húzták szájukat, ha megláttak. Jönnek a vízen elénk bólogatva, integetve, valami régi szertartás szerint...Ez a Kék szalag látomás, ez a régi, ütemet ül az agyamban. Kongat a lelkiismeret kapuján. Túlérett szőlőszemek édessége borít el, mint aszúfelleg, szívemben olyan súlyok függeszkednek, melyek meglódítják a régi szemesi órák mutatóit. Peregnek a percek, rohan az idő. Negyven év Szemes. Negyven év nyár. Negyven év Balaton...”

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Latinovits Zoltán sírja.
[/caption]

Négy éve lehetett: telefonon hívtam a nyaralót, Tinka néni vette fel a kagylót. Mondtam, mennék interjúzni. Jó, felelte. Nem lehet már ilyen terhelésnek kitenni, ne haragudjanak, a Károly ezt üzeni – így a gondozónő, kopogtatásunkra. Akkor már kilencvenhat volt Tinka néni. Idén kereken száz, nem egészen egy év múltán követte Bujtort.

„Gondolataim itt guggolnak mindig a somogyi parton a kis vízben, régi mosolyok kavicsait rakosgatom, mint színes azték mozaikot. A kép már soha nem áll egybe. Emlékezetem: balatoni múzeum, kísértetek: balatoni felnőttek, hajók, balatoni vitorlások – palettám színei. A Balaton emlékezete: játékom balatoni szél, imám a nádasok suhogása, zamatom az őszibarack csorgó méze, illatom hínárvirágzás, lelkem a balatoni csapkodó időjárás. ”



Mindenszentek a megdicsőült egyház ünnepe, ilyenkor előretekintünk, életünk kiteljesedése felé

– Mindenszentek az összes olyan elhunyt ünnepe, akik a hitünk szerint isten dicsőségében részesültek – mondta Varga László, a kaposvári Szent Imre templom plébánosa, – akik odaát vannak és részesei a mennyei Jeruzsálemnek. A megdicsőült egyház ünnepe a mindenszentek. Ilyenkor előre-tekintünk, az életünk folytatása és kiteljesedése felé. Halottak napján a szeretteinkre emlékezünk.

Ez a nap az élők ünnepe is lehetne, hiszen akik meghaltak, azok tovább élnek, folytatódik az életük. Üzenet az élőknek, hogy fontosak nekünk most és akkor is, amikor már nem lesznek közöttünk. Azokra emlékezünk, akik szeretetben hozzánk tartoznak. Szentmisét mondunk azokért is, akiket elfelejtettek, akiknek nem él már hozzátartozója a földön. Számunkra a szellemi, spirituális, hitünk szerinti ünnep a fontos és nem az újabban hozzá kapcsolt népünnepély.

A papok éve alkalmából készült felmérés szerint az egyházmegye területén – harminc visszajelzés alapján – több mint száztíz papi sírról tudnak. Ezek a sírok rendezettek, gondozottak. Nemcsak azokkal akartunk törődni, akik most szolgálnak, hanem elődeinkkel is. Ha közülünk fejezi be valaki földi pályafutását, a végtisztességet, a szentmisét mindig a püspök, vagy az általa kijelölt személy végzi. Az egyházmegye papsága nagyrészt jelen van és elbúcsúzik a paptestvértől. Az egyházmegye vállalja a szertartás anyagi részét is.

Ravatalozó Atádon

A nagyatádi központi temetőben az új ravatalozót pénteken adták át. Ormai István polgármester elmondta: arra törekedtek, hogy a felújítás halottak napjára elkészüljön. Hangsúlyozta: 99 urnahelyet, és 38 sírhelyet létesítettek. A 165 millió forintos beruházáshoz az önkormányzat 140 millió forint állami támogatást kapott.

Elmúlás, emlékezés

Az ősz a lombjaikat hullajtó fákkal, a vándorló madarakkal az elmúlást hirdeti. A hulló falevelek azonban az élet rövidségét is szemléltetik. Ősszel még- inkább borongós hangulat keríti hatalmába az embert. Vágyakozunk valahová, ahol csöndben egyedül lehetnénk. Ilyen hely a temető.

Halottak napján még jobban sajog a szív, feltépődnek a régi sebek. Sokat emlékezünk az évek, illetve évtizedek óta nélkülözött arcokra. A sír mellett állva pedig elhunyt szeretteinkre gondolunk; újból érezzük a nagy veszteséget, fájdalmat, melyet hiányuk okoz. Emlékezeteinkből előjönnek a családi élet boldog együttlétének szépségei.

A költészet siet segítségünkre ott, ahol az érzelem nem talál utat a valósághoz. S Kányádi Sándorral együtt sóhajtjuk: „Minek oda a szó, hol egy tekintet, egy mozdulat többetmondó”.

Gamos Adrienn

Halottak napján még jobban sajog a szív, feltépődnek a régi sebek. Sokat emlékezünk az évek, illetve évtizedek óta nélkülözött arcokra. A sír mellett állva pedig elhunyt szeretteinkre gondolunk; újból érezzük a nagy veszteséget, fájdalmat, melyet hiányuk okoz. Emlékezeteinkből előjönnek a családi élet boldog együttlétének szépségei.

A költészet siet segítségünkre ott, ahol az érzelem nem talál utat a valósághoz. S Kányádi Sándorral együtt sóhajtjuk: „Minek oda a szó, hol egy tekintet, egy mozdulat többetmondó”.

Gamos Adrienn Bujtor István sírja. Latinovits Zoltán sírja. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!