Közélet

2010.10.01. 18:02

Kivonná a politikát az oktatásból az LMP

A Lehet más a politika (LMP) pénteken Kaposváron a párt oktatáspolitikáját ismertette a sajtó képviselőivel.

F. Szarka Ágnes

– Az oktatás mindennek az alapja, ezért az egész rendszeren javítani, ésszerűsíteni kell – mondta Kutas Viktor, az LMP Somogy megyei koordinátora – az óvodától a felsőoktatásig. Célunk, hogy Kaposváron minden városrészben legyen óvoda.

A tájékoztatón elhangzott, hogy az általános- és középiskolákban az alap tudásanyag mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy elősegítse a fiatalok munkába állását.

– Egy végzős középiskolásnak szinte esélye sincs arra, hogy munkát találjon. Különböző moderációval, információ átadással lehet elősegíteni az elhelyezkedést. Az oktatási intézményeknek tisztában kell azzal lennie, hogy milyen szintű és irányú ismereteket kell átadniuk. Az oktatásból a politikának teljesen ki kell vonulnia. Az intézmények vezetőit ne politikai hanem szakmai alapon nevezzék ki.



Az LMP az önkormányzati munkát is a választópolgárok közreműködésével képzeli el.
– Részvételi demokráciát, programalkotást hirdettünk meg – tette hozzá Kutas Viktor. – Egy lakóközösségnek legyen joga beleszólni a saját környezetének alakításába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!