Farkasházy Tivadar: a jövő a politikusok hazugsága

– Gyenge gyerek volt?
– Az iskolában mindig megvertek – felelte Farkasházy Tivadar. – Új gyerek voltam mindenütt, s a helyi erősek rajtam demonstrálták fizikai fölényüket. Szárszón is két banda létezett, engem egy szőke srác, Imi pécézett ki magának: a dombtetőn várt, amikor nagyanyám boltba küldött. Igyekeztem minél korábban menni, hogy hamar túlessek az aznapi pofonon...

– Innen a humor. A gyengék fegyvere.
– És közgazdászként rájöttem, a szocialista gazdaság fából vaskarika, s így lehet a legjobban leírni. A humor ugyanis a reménytelenség udvariassága.

– A terv-matematikusok racionális emberek. A humor viszont irracionális.
– Látszólagos a különbség. Előbbi az axiómákat úgy tudja bizonyítani, ha az ellenkezőjéről bebizonyítja, nem igaz. Utóbbi pedig, hogy igaz. A világ abszurd.

– Örkény óta köztudott.
– A 20. század a groteszké.

– A pályakezdete is: a bankból a kabaréba.
– Már az egyetemi lapba is írogattam, aztán beláttam, nem létezik, amire kiképeztek. Tanultuk a kapitalizmus gazdaságtanát, a szocializmuséról viszont minden évben azt felelték, majd jövőre.

– Humoristaként egyszerűbb lehetett a rendszerváltás előtt: elég komoly cölöpökkel kijelölte a hatalom a helyes utat.
– Azért az ember próbálkozott, többször be is tiltották a műsoraimat.

– Ma sokan megélnek belőle, hogy csak ilyenekkel büszkélkednek...
– Az artista sem mondja magáról, ha leesik a trapézról, hogy bátor, hanem, hogy hibázott... Úgy kellett fogalmazni, hogy ne lehessen fogást találni rajta. Amikor megkérdeztük az embereket, kiről nevezték el a Marx teret, s elképesztő válaszokat kaptunk, tudtam, úgy mehet le, ha mást vesznek ki helyette. Kimentünk hát a Rákóczi térre és a Kossuth utcába is. Aztán a főnökeim közölték, ezek már sértik a nemzeti érzületet. Így maradt Marx, Engels…

– Leninsz...
– Látom, ismeri. A Die Welt is szó szerint hozta 85-ben. Amúgy a technika ma is adott, az elegancia és a humor ugyanis elválaszthatatlanok. Mint a Cyranóban, amikor magát kezdi gúnyolni.

– Manapság a Vicomte stílusa dívik. A céltalan durvaság.
– És az sem mindegy, ki kerül a célkeresztbe. A kishibás politikusokat kedvelem, főként, ha el is ismerik a stiklijeiket. Csak a nagy gazemberségekkel szemben vagyok kérlelhetetlen.

– Megkeseredett.
– Nem gondoltam, hogy a múlt harcait újra meg kell majd vívni. Azt hittem, elindulunk a spanyolok, írek útján. Tanulva a múltból, a spanyoloknál például a polgárháborúból. Nálunk most dúl polgárháború. Szellemi. Pedig próbáltuk megelőzni.

– Szárszó?
– Ahol le tudtak ülni egymással a másként gondolkodók. Ma viszont...

– Ezért hagyta abba?
– Az utolsóra meghívtam Faludyt, Fejtőt, Kosáryt, Jancsót, Mérayt, Göncz Árpádot. S Habsburg Ottót is felhívtuk. Úgy gondoltam, ennél többet nem lehet felmutatni. Talán ekkor beszélt először együtt József Attiláról Fejtő és Faludy. Ingyen felajánlottuk a királyi tévének a mostani centenáriumokra, de nem kellett nekik...

– Mennyivel egyszerűbb lenne a dolga, ha nem keresi a politikát!
– Kiderült, a rendszerváltás a remény udvariatlansága. S mint korosztályom többi tagja, én sem tudtam mit kezdeni az olyan bölcsességekkel, hogy az angoloknak is szükségük volt 500 évre a gyephez... Ilyenkor az ember vagy kijelenti, nem érdekli a politika, ám ezzel óriási felhatalmazást ad a politikusok kezébe...

– ...akik visszaélhetnek vele...
– ...vagy politizálni kezd. Mint mindenki.

– Konfrontálódott is rendesen. Az Indexszel, az ÉS főszerkesztőjével, Fábry Sándorral...
– Az első kettőt sohasem bántottam, sőt, állandó olvasójuk vagyok. Fábryt sem én aláztam meg kétmillió tévénéző előtt... Vagy ha maga engem pofon vág, akkor én is ütöttem?

– Látom, bántja a dolog.
– Jóban voltunk, aztán amikor kirúgtak a rádióból, azt állította, sokat nyaltam. Pedig összemérem magam bárkivel a műfajban, ki ütötte meg többször a bokáját...

– Mégis a szocialistákhoz sorolják.
– Harminckét évig szerkesztettem a szilveszteri rádiókabarékat, a szocialisták alatt rúgtak ki, még egy Jászai-díjam sincs. A szárszói házunk lassan összedől, noha tizenegyszer jártak nálunk milliárdosok. Ám a tények nem számítanak...

– Tényleg megkeseredett!
– Csak utálok bizonygatni. Viszont boldogan élek a családommal, tíz bajnokságot nézhetek a tévében, ott a lóverseny, s az internet révén kitárult a világ. Hat éve írtam egy könyvet, a Búcsú a kabarétólt, azóta ő sem csöngetett nálam.

– A Heti hetes?
– Az olyasmi, mint a foci. Csapatmunka. És rengeteg az improvizáció, ami mindig is közel állt hozzám.

– És a nagy nyilvánosság?
– Ritka, hogy belém kötnek az utcán, annál több a kedves ajándék, mosoly.

– Utóbbi csak balról érkezik...
– A többség nem skatulyázott be soha. Attól pedig, hogy valaki másképpen gondolkodik, az erényeit el kell ismerni. Eperjes nagyszerű színész, Melocco óriási szobrász. Csak idehaza nem a véleményekkel csatázunk, hanem egymással. Ez is olyasmi, ami a világban nagyszerűen működik...

– Mint például a lóverseny vagy Wagner?
– Életem egyik legboldogabb napja volt, amikor Overdose egy nagy kereskedelmi tévé által közvetítve győzött. Végre milliók értették meg, miért kivételes ez a sport.

– Már csak Wagnert kell megszerettetnie!
– Rengetegen imádják a Star Warst vagy A gyűrűk urát, melyeknek a Nibelung gyűrűje az alapja. Azt viszont bánom, hogy a mai fiatalokat csak a fikció érdekli, a valóság alig. Pedig a múltnál nincs érdekesebb. A jövő hazugság, a politikusok hazugsága...



Farkasházy Tivadar

Kevesen mondhatják el, hogy nyolc osztállyal a Közgáz terv-matematika szakán kötnek ki: persze nem is ő lenne, ha nem csinált volna – legalábbis utólag – viccet belőle, hogy meglehetősen zaklatott általános iskolás időszakot tudhatott maga mögött, s nyolc intézményben abszolválta a nyolc elemit.

Közgazdászként a Beruházási Bankban kezdett dolgozni, majd egy kanyarral a Vidám és a Mikroszkóp Színpadon találta magát. Persze szerzőként. A humor mellett egy évvel később kötelezte el magát végleg: 74-ben megnyerte az első Humorfesztivált. A Rádiókabaréba került, ahol kisebb megszakítással három évtizedet húzott le.

A pauza az emlékezetes 1994-es tisztogatásra esett: az akkori alelnök, Csúcs László száznál több, ellenzékinek számító társával együtt köszönt el tőle, s az sem számított, hogy addigra már kiérdemelte a Karinthy-gyűrűt és a Pulitzer-emlékdíjat is.

Persze nem maradt munka nélkül, ekkor már öt éve főszerkesztette a rendszerváltáskor indított Hócipőt, melynek vezetéséről csak akkor mondott le felesége javára, amikor a rádióban közölték, másutt nem tölthet be vezető pozíciót.

A kereskedelmi tévék közönsége számára a Heti Hetessel lett ismert – pedig már a rendszerváltás előtt is készített tévés kabarékat, melyek egy része dobozban végezte... –, s a képernyő előtt ülők már tizenegy esztendeje hallgathatják az ország Teddyje – becenevét az állítólag a hajdani amerikai elnökre, Theodore Rooseveltre hasonlító nagyapjától örökölte – meghökkentő és érdekes történeteit: olvasmányélményeit, utazásait, családi történeteit, hobbijait azonban könyvekben is megörökíti – jelenleg a tizennegyedik kötetnél tart, a kabarétól a sakkon át a lóversenyig, útikalandokig mindent papírra vetett.