Közélet

2010.11.18. 16:50

Havat lapátolnak majd a somogyi polgármesterek?

Január harmadikán a polgármesterek lapátolják majd a havat – adott hangot félelmének a kőröshegyi Marczali Tamás a somogyi polgármesterek és jegyzők siófoki tanácskozásának második napján, amikor az Út a munkába program helyébe lépő új közcélú foglalkoztatás részleteit ismertették a települések vezetőivel.

Fónai Imre

Marczali szerint ha mindent elölről kell kezdeni januárban és a munkaügyi központokra várni hogy közmunkást közvetítsen, akkor harminc centis hó esetén félő, hogy január harmadikán még a polgármesternek kell majd lapátolni és a konyhai kisegítő sem folytathatja korábbi munkáját.

Jáczku Tamás minisztériumi főosztályvezető azt felelte: igyekeznek elkerülni, hogy január első napjaiban tízezrek álljanak sorba a munkaügyi központokban. Ami tény: januártól a munkaügyi központok fogják össze a közcélú foglalkoztatást, az állami támogatás is oda érkezik – jövőre 64 milliárd forint. – A központok írják ki a pályázatokat, de ez csak egy A4-es papír lesz; a döntésnél figyelembe veszik az adott település hátrányos helyzetét, ettől függően biztosítanak 70-100 százalékos támogatást a közcélú foglalkoztatáshoz – így Jáczku Tamás.

– Újdonságként vállalkozókat is be lehet vonni a programba; amennyiben bérpótló juttatásra jogosult személyt alkalmaznak, a bér- és járulékköltségük 70 százalékát állja az állam, de a harmadik hónaptól önálló továbbfoglalkoztatást várunk tőlük - folytatta Jáczku Tamás.
A főosztályvezető hozzátette: azt szeretnék, hogy több települést érintő problémákat is meg lehessen így oldani, például a vízelvezetési feladatokat.



A somogyi polgármesterek többsége elégedett volt a korábbi Út a munkába programmal is. A visnyei Mészáros Balázs szerint úgy dolgoznak a közmunkások mint a kisangyalok, mert megbecsülik azt a kis munkát is, amit kapnak. A jutai Hivatal Nándorné is arról beszélt: a legtöbben nagyon hasznos munkát végeznek, festenek, kerítést és díszburkolatot készítenek, vagy éppen konyhán, szociális területen ténykednek. – Akad azonban egy olyan réteg, amelyiknek a legnagyobb jóindulattal sem lehet értelmes feladatot adni – tette hozzá. – De most őket is „megkapjuk”, mert kiközvetíti a munkaügyi központ.

A nagyberényi Tóth András azzal csatlakozott: eddig az önkormányzatok tudták, kinek milyen munkát adhatnak, a munkaügyi központ azonban aligha ilyen jól tájékozott. Jáczku Tamás válasza erre így hangzott: – Az ilyeneken a négyórás foglalkoztatás segíthet; segélyért kötelező lesz dolgozni, azaz legalább alkalmi munkát mindenkinek találni kell.

Többek problémáját fogalmazta meg a kőröshegyi Marczali Tamás, mondván: amelyik település csak 70 százalékos támogatást kap, annak a korábbinál több önerőt kell előteremteni. – Azaz várható, hogy kevesebb közmunkást tudunk foglalkoztatni a korábbinál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!