Közélet

2010.11.05. 15:25

Pénzcsaposok: vitatott csontvázak a DRV szekrényéből

Több millió forinthoz jutott a barcsi önkormányzat az elmúlt években a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) által.

Jeki Gabriella

Ahogy arról már a portálunk is beszámolt: elkészült a DRV nyár elején kirobbant végkielégítési botránya után elrendelt teljes átvilágításának előzetes eredménye, és az elemzésből már most megdöbbentő információk derültek ki.

A szerdai sajtóközleményből kiderül: az elmúlt négy év alatt súlyos veszteségek érték a vízművet, „a barcsi önkormányzattal és a helyi Sport Club vezetőivel közös „mutyizásaival””.

Hamarics Miklós a Barcsi Sport Klub NBII-es labdarúgó csapatának elnöke cáfolta a vádakat. Azt mondja, a klub és a DRV megállapodás szerint szponzori szerződést kötött, melyben évről-évre vállalták, hogy a pályára a négy molinót helyeznek ki, emellett a Barcsi SC minden megjelenésében feltüntette a fő támogató barcsi önkormányzat mellett a cég nevét, logóját is.

A DRV három év alatt nettó 9,2 millió forinttal támogatta a barcsi futballcsapatot. Hamarics Miklós hozzátette: mindez rendkívül nagy segítséget jelentett a csapatnak, és bár lejárt a szerződésük, a következő éves támogatás lehetőségét a további megbeszélések döntik majd el.



A Sonline információi szerint emellett a DRV a barcsi közintézmények csaknem nyolcmilliós vízdíjtartozását is elengedte és nem számlázott szennyvízdíjat az önkormányzatnak. Mindemellett ellenszolgáltatás nélkül ajándékokat adott a cég a városi intézményeknek, így vegyszert biztosított a fürdőnek.

Feigli Ferenc korábbi polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat semmi törvénybe ütközőt nem tett; és úgy tudja Barcs önkormányzata egyedüliként számolt kistérségi díjtételekkel, amely szerint minden település egységes vízdíjat fizetett a DRV felé. Hozzátette: ez a vízműnek komoly megtakarítást jelentett, így a cég nem csak adott, hanem kapott is. Emellett komoly segítséget jelentett a városnak a vegyszer és sporttámogatás, amelyet szintén törvényes keretek között rögzítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!