Közélet

2010.12.11. 06:27

Az kell, most! Csak az árcímke nagysága számít a fiataloknak

A 14-15 éves kamaszok közül minden ötödik inkább barátokkal, a plázában, az utcán, vagy moziban töltené a karácsonyt. A helyzet e tekintetben nem javult a tavalyihoz képest a Kaposvári Egyetemen minden decemberben végzett felmérés szerint.

Márkus Kata

Ám az mostanáig szinte elképzelhetetlen volt, amit az idén már meghökkentően sok kamasz, sőt szülő is szívfájdalom nélkül állít: nem baj, ha nem tudjuk fizetni a kölcsönre vett ajándékot, legföljebb az ünnep után visszaveszik. Egyebek között ilyen válaszokat adtak a nyolc és tizenöt év közötti gyerekek annak a felmérésnek a kérdéseire, amelyet Tóth Istvánné, a Kaposvári Egyetem adjunktusa készített az elmúlt hetekben.

A hagyományos decemberi kérdezősködés témája az idén is az ünnepi készülődés, az ajándékvárás, ám most arra is kíváncsiak voltak a felmérés készítői, vajon a gazdasági recesszió, a nehezedő anyagi körülmények éreztetik-e hatásukat a családok életében az ünnep közeledtével. A bérből, fizetésből élők gyerekei szinte kivétel nélkül kevesebb, nem túl drága ajándékot kértek karácsonyra – derült ki a kérdésekre adott válaszokból. – A nagyon jó anyagi körülmények között élők pénzre és csodás ajándékokra számítanak, elektromos motorra, kismotorra, quadra.

A legmeglepőbb mégis az – hangsúlyozta Tóth Istvánné –, hogy a nagyon szerény anyagi lehetőségekkel rendelkezők gyermekei sok és gyakran drága ajándékot várnak. Ráadásul erre ígéretet is kapnak a szülőktől. Meghökkentő gyakorisággal hallottuk a gyerekektől: azt mondta apa, anya, ha nem tudjuk fizetni, legföljebb az ünnep után viszszaveszik. Az áhított ajándékok leggyakrabban MP-3, MP-4 lejátszók, internetezésre is alkalmas mobiltelefonok, videó-játékok, házimozi rendszer, hordozható DVD-lejátszó. A drága elektronikai eszközök státusz-szimbólumként szerepelnek az életükben.



Némelyik kamaszban hihetetlen indulatok feszülnek, ez derült ki a beszélgetések során; szerintük ezek a javak nekik járnak, ők nem tehetnek arról, hogy a szülők anyagi lehetőségei csekélyek. Azt mondják: kell, és most. A szülők pedig vagy nem tudják, vagy nem akarják megértetni gyerekeikkel a lehetőségeik határait. Úgy fest, őket is elsodorja a fogyasztói társadalom reklámáradata. A leggyakoribb érvük: kell a gyerek miatt! A gyerekek megnyilvánulásaiból pedig gyakran az is kiderül: nem gond, ha szünetel a szülő munkaviszonya, bizonytalan a munkahelye, vagy már megkapta a végkielégítést, így is vásárolnak. Talán kevesebbet, mint eddig, de így is sokat az anyagi lehetőségeikhez képest.

Mindeközben pedig óvodás korban még csak-csak készítenek karácsonyi meglepetést a szülőknek, az iskolában azonban ez a buzgalom fokozatosan csökken. A felmérés szerint tovább erősödik a kamaszok márkafüggősége. Nem csupán az elektronikus cikkek, hanem a kozmetikai termékek és a ruházat területén is. Csak bizonyos márkás termékek a trendik, az utánzatokat felismerik, és kicikizik a viselőjét.

A karácsony tehát továbbra is az ajándékozás ünnepe – öszszegezte a felmérés eredményeit Tóth Istvánné. – Az első helyen a pénz, az ajándék értéke áll. Továbbra is hiányzik az ünnep fénye. Talán, ha pedagógusként több évfolyamon is ajánlott olvasmánnyá emelnénk a Kis Herceget, ha át tudnánk plántálni a gyerekekbe az ünnep várásának varázsát, a készülődést az ünneplőbe öltöztetett szívekkel, akkor egy-két évtized múlva meg tudnánk változtatni ezt a trendet.

Ha nincs kisgyerek, minek a karácsonyfa?

Furcsa volt hallani Tóth Istvánné szerint olyan kis- és nagykamaszok megnyilvánulásait, akiknél már három-négy éve nincs karácsonyfa. Azt mondják: nincs kisebb gyerek, akinek a kedvéért állítanának, a nagy meg már úgy sem hisz benne, akkor minek. Náluk az adventi koszorú, egy ajtódísz, esetleg egy feldíszített fenyőág a vázában jelzi az ünnepet. A 14-15 éveseknek csupán néhány százaléka számolt be nagy, díszes karácsonyfáról, amit ők „kapnak”.

Márkus Kata

Márkus Kata -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!