Közélet

2010.12.02. 14:05

Hódított a magyar konyha, világbajnokok lettek a somogyi szakácsok

Kiváló eredményeket értek el a somogyi szakácsok és cukrászok a luxemburgi kulináris világbajnokságon. A nemzeti felnőtt szakácsválogatott ezüst, az ifjúsági pedig aranyéremmel tért haza a rangos megmérettetésről.

Fónai I. - Meiszterics E.

A Rákóczi-túrós és a halászlé ugyan szerepelt a menüsorukban, ám természetesen a nemzetközi trendnek, a mai modern konyhavilágnak megfelelő módon elkészítve. Többek között ezzel lett ezüstérmes a felnőtt szakácsválogatott, soraiban két siófokival, Kostyál Gáborral és Molnár Péterrel.

A mindössze 23 éves Molnár Péter, aki legutóbb a Mala Gardenben dolgozott és most a Kodolányi főiskolán tanul, a jövő héten már egy újabb megméretésen vesz részt, Portugáliában.
– Talán ha 20-24 órát aludtunk az elmúlt egy hétben összesen – eleveníti fel a luxemburgi napokat a fiatal siófoki szakács. – A versenyfeladat egy háromfogásos menüsor elkészítése volt hat óra alatt, százöt személyre. Ott helyben fel is tálalták és elfogyasztották a vendégek. Előre le lehetett foglalni a különféle menüsorokat, jó érzés, hogy mire mi kimentünk, addigra már mind a százöt adagunk elkelt.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nemzeti felnőtt válogatott.
[/caption]

Jó a híre még ezek szerint a magyar konyhának. Molnár Péter úgy véli, jó úton halad a mai szakácsgeneráció, mert remek szakemberektől tudnak tanulni.
Kocsonya Kálmántól, Nótár Lászlótól, világversenyeket megjárt séfektől tanulhattam magam is a fortélyokat, s mostani csapattársamtól, Kostyál Gábortól is, akivel nemrég nemzetközi versenyen szereztünk első helyezést. Természetesen mi is a nemzetközi trendet követjük, de nem feledkezünk meg a magyar konyháról sem, még ha nem is a hagyományos módon készítjük ezeket az étkeket.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nemzeti ifjúsági válogatott.
[/caption]

A kiváló séfek mellett a fiatalok is remekeltek: a kaposvári Tapaszti Nikoletta és Papp Zoltán az öttagú ifjúsági csapatot erősítette. Nikolettáról már korábban írtunk egy kanadai világverseny kapcsán, ezúttal négy szakáccsal együtt dolgozott, akiknek többek között egy nyolcszemélyes díszmunkát kellett bemutatniuk, haltálat, két meleg-két hideg tapast, úgynevezett falatkákat készítettek. Utóbbi új trendnek számít, itthon egyelőre kevésbé divatos, míg a spanyol gasztronómiában egyenesen tradíciónak számítanak az étvágyhozó apró finomságok.



Kocsonya Kálmán, a csapat felkészítője azt mondta: a tapas volt az egyik legnehezebb feladatuk a fiataloknak, hiszen hat-hat teljesen ugyanolyan alkotást kellett bemutatniuk, minden apró eltérés pontlevonással járt.

Ezen kívül a fiatalok háromfogásos vegetáriánus tálat és egy ötfogásos ínyenc menüt is készítettek, míg Nikoletta három kategóriában mutatkozott be: bonbonokat, tányérdeszszerteket és egy hatvan centiméter magas karamell kompozíciót kreált. Utóbbi szintén őrizte magyaros jellegét: hegedűt és két cigányprímást formázott, erősen hajazott Dankó Pista alakjára.

Nikoletta azt mondta: sokat fotózott a versenyen és igyekezett minél több fogást elsajátítani az idősebb csapattagoktól, mert bizony a tányérdesszertekkel meggyűlt a baja. Azokat ugyanis nem tanítják az iskolában, leírás sincs róla, így főként a külföldi versenyeken tud egy-egy ötletet, technikát eltanulni.

Kocsonya Kálmán, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke elégedett volt a fiatalokkal, azt mondta: pontosan azt nyújtották, amit remélt és nagyon örül, hogy ennyi szponzort sikerült megnyerni, hiszen ezáltal sokkal jobb körülmények között tudtak készülni a nemzetközi megmérettetésre. És bár a külföldi versenytársak így is jócskán több anyagi támogatáshoz tudnak hozzájutni, a magyar csapat ambíciója, kitartása meghozta a várva várt eredményt.

Címkék#Kaposvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!