Közélet

2011.01.25. 07:39

Kórháztelken talált milliárdok, óriásingatlan a belvárosban

Egy kisváros életében, még a szemlátomást nagy lépésekkel haladó Kaposváréban is ritka alkalom, hogy a belvárosában öthektáros terület szabaduljon föl. A fölszabadulás ugyanis befektetéseket indít el, ami lökést ad a gazdaságnak, a munkahelyteremtésnek, és ezzel végre a fogyasztásnak is.

Balassa Tamás

Ez egy kisváros életében, ráadásul az ország egyik legsanyarúbb sorsú régiójának közepén, aligha lehet közömbös.

A Kaposi Mór Oktató Kórház 12,4 milliárdos tömbösítési programjával már önmagában a várostörténeti könyvek lapjaira kívánkozó fejezet kezdődött. A megye legnagyobb jelenlegi beruházása – egynegyed kőrőshegyi viadukt – gazdaságélénkítő és persze egészségfejlesztő hatásai mellett az ingatlanpiacot is felpörgetik. A kórház ugyanis kivonul a Bajcsy-Zsilinszky utcától délre fekvő mintegy öthektáros területről, lévén ez az elaprózott és gazdaságtalan pavilonos rendszer megszűntetésének a lényege.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Már zajlanak az építkezések
[/caption]

A hasznosítás a tulajdonos megyei önkormányzat feladata lesz; kellemes feladata, hiszen a hatalmas érték jelentősen bővíti a megye szorult helyzetének, pénzügyi likviditásának, intézményi átszervezésének mozgásterét. Kalmár Lajos kaposvári cégvezető, ingatlanfejlesztési szakember kérdésünkre úgy fogalmazott: ha a volt Ruhagyár 1,5 hektáros területéért nagyjából 500 milliót kérnek, akkor a kórházi déli tömb, melyen a bontásérett régi épületetek inkább terhet, sem mint értéket jelentenek, 1,5-2 milliárdot érhet.

Persze, a jelen helyzetben igencsak örülni kellene ennek a vételárnak, hiszen a keresleti oldal a gazdaság és a banki háttér beszűkülése miatt minimum szikár. Fantázia a lakóépületekben azonban volna, mondta az építési vállalkozó. Vörös Tamás, Somogy megye főjegyzője azt mondta, a kórházi déli tömbjének ingatlanhasznosítási tervét külső szakértővel készíttették el, s ezt a közeljövőben fogják elemezni.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Műemlékkápolnát is tartalmaz az épület
[/caption]
Egyebek között figyelemmel kell lenniük az egykori főépület műemléki védettségére, és az egészségügyi főiskola elhelyezésére. A kórházi déli tömbben – és ez vélhetően nem rázza meg a kaposváriakat – nem lehet bevásárlóközpontot építeni a város szabályozási terve szerint. Lehet viszont a területen intézményi, például szociális otthoni funkció vagy lakóépületi, mondta kérdésünkre Kéki Zoltán. Kaposvár címzetes főjegyzője elmondta, a megye-város egyeztető bizottság ülésén minden évben szóba kerül a terület hasznosítása, hiszen a városfejlesztésért, városképért felelős vezetés számára értelemszerűen nem mellékes, mi lesz az – egyébként műemlékkápolnát is tartalmazó – öthektáros ingatlan sorsa.

Kaposvár az évtizedes igénynek megfelelően, és a lehetőségek szerint mihamarabb megnyitja a közúti forgalom előtt a Bajcsy-Zsilinszky utca ma lezárt szakaszát. Ez a kórház 2012-es nyári átadását követő időszakban eshet meg legelőbb. Az egészségügyi főiskolát ma térítésmentesen használják, ebből a város úgy tud kiköltözni, ha a megyei önkormányzati új elhelyezést biztosít, és vállalja az elköltözés költségeit, mondta Kéki Zoltán.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Mértes kilátások
[/caption]

A levéltár marad, a múzeumot igyekszik egyben tartani a megye

A kórházberuházással felszabaduló déli tömb alternatívája lehet, ha nem is a legkézenfekvőbb a közgyűjteményeket fenntartó megyei önkormányzat számára a múzeumi raktározás gondjának enyhítésére, tudtuk meg Vörös Tamás főjegyzőtől. Minden lehetőséget meg kell azonban nézniük, és a funkcionális eshetőségek mellett a költségeket is nagyon alaposan mérlegelniük kell. A közgyűjtemények költöztetése ugyanis a hatalmas irat- és leletállomány miatt drága dolog.



A legvalószínűbb forgatókönyv alapján részben sem költözik a levéltárba a megyei önkormányzat második negyedéves vármegyeházára költözésében elsősorban érintett múzeum. A főjegyző azt mondta, a múzeumi funkciót igyekeznek nem felszabdalni, s lehetőség szerint egyben tartani. Vörös Tamás hozzátette: a megye a közgyűlési felhatalmazás birtokában hivatalosan is megindítja a tárgyalásokat a kormánnyal és a kormányhivatallal, hogy a megyeháza épületét érintő pénzügyi konstrukciókról – bérlet, lízing, adásvétel – megállapodhassanak.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Megmozgatja a fantáziát a belváros ingatlanvagyon
[/caption]


MÁV, Posta, Volán mint lehetséges kormányhivatali egységek

A megyei helyváltoztatási bummja, amivel az ezeréves gyökerű közigazgatási középszint a nagyságához mérten hatékony és a feladatához méltó minőségű elhelyezkedésre törekszik, összefügg a kormányhivatal elképzeléseivel. A kormányképviselet megyeházára költözése teszi lehetővé a megye költözését. Kezdetben a kormányhivatal nézte ki magának a volt vármegyeházát.

Most azt kell számításba vennie, hogy mi éri meg neki jobban: a megyeházát bérelni évi 50 millióért vagy megvenni egyszeri 0,5-1 milliárdért. Ezt a 17 területi szakigazgatási szervezet integrációját megvalósítva számos kaposvári ingatlannal együtt kell mérlegelnie. Eldőlni látszik, a Csokonai utca lesz a bázis, ahol a 811 fős kormányhivatalnak csaknem a fele elfér.

Az államnak azonban számolni kell azzal is, hogy ingyen is belakhatna állami ingatlanokat a Posta, a Volán, a MÁV használatából. Ilyen lehetne akár a MÁV-internátusként ismert épület a Németh István fasorban. Ennek a padlásán egyébként az európai rangú Rippl-Rónai Ödön-gyűjtemény is megfordult a kezdetekkor, még a múlt század húszas éveiben...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!