Közélet

2011.05.09. 07:30

Kevesebb gimnazista kell, iskolaátgyúrás a vizsgafeladat

Kevesebb gimnazistára, több szakiskolásra van szükség – így az oktatáspolitikai verdikt. Kevesebb gimnáziumi osztály indul szeptembertől Somogyban is, mert csökken a gyereklétszám – ez meg a rideg valóság.

Fónai Imre

Tabon például megszűnik a gimnáziumi képzés. Mivel nem jött össze a kellő létszámú jelentkező, 1989 óta először nem indít ilyen osztályt a Rudnay középiskola.
– Húsznál is kevesebben jelentkeztek, a fenntartó megyei önkormányzat pedig csak harminckét fő esetén indítaná el a gimnáziumi osztályt – mondta Szamosi Lóránt, a somogyi szakiskolákat integráló TISZK főigazgatója. – A gyermeklétszám csökkenése most először ilyen látványos, eddig mindig volt kellő igény a tabi gimnáziumi képzésre. A TISZK barcsi intézményében ezzel ellentétben összejött a kellő számú elsős és ott az igényekre való tekintettel el is indítjuk annak ellenére, hogy a szakképzés a fő profilunk.

Szamosi Lóránt nem titkolta, hogy a TISZK megyei közgyűlés által elhatározott átalakításának része a profiltisztítás is. Szeptembertől nyolc tagintézményből négynek marad meg az önállósága: a tabi Rudnay a siófoki Krúdy telephelye lesz, a fonyódi Bacsák a boglári Mathiászhoz integrálódik, a barcsi Dráva Völgyéhez pedig a nagyatádi középiskola és a csurgói Nagyváthy. A székhelyintézmény a siófoki Baross marad.
– Ez az átalakítás egyetlen iskola létét sem veszélyezteti – hangsúlyozta a főigazgató. – Iskolabezárás nem merült fel, csak összébb húzzuk magunkat.

Feltehetően ugyanez a jelszó érvényes a gimnáziumokra is, és nem csak Kaposvárt érintik a gyermeklétszám-csökkenésből és az önkormányzati pénztelenségből fakadó változások, hanem a megyei fenntartású intézményeket is. Sokáig kellene visszalapozni az idén hatvan esztendős siófoki Perczel Mór Gimnázium történetében is ahhoz, hogy rábukkanjunk: mikor indult utoljára három első osztály. Szeptemberben ugyanis az általános tagozat nem indul el, és ehhez még csak szükség sem volt fenntartói parancsra vagy oktatáspolitikai határozatra. Nincs ugyanis ma állami fenntartású gimnázium, ahol tizennégy diákkal osztályt indítanának.
Kevés a gyerek, sok az iskola, s az idén oda is fölvették a jelentkezőket, ahová a korábbi években esélyük se lett volna bekerülni – hallottuk a magyarázatot. Reményt keltő lehet viszont ez a helyzet azoknak a tabiaknak, akik eredetileg a Rudnay gimnáziumi képzését nézték ki maguknak – igaz, hogy harminc kilométerrel távolabb, de lehet helyük a Perczelben.

A megyei koncepció egyébként úgy fogalmaz a fonyódi és siófoki gimnázium jövőjével kapcsolatban: önálló intézmény akkor maradhat, ha „a megyei önkormányzat reorganizációs programját maradéktalanul képes megvalósítani. Ehhez a 2011-es költségvetési évben tovább kell ésszerűsíteni a szakmai tevékenységet, valamint fokozottan törekedni kell a racionális gazdálkodásra.” E passzus tudatában sem mellékes: heteken belül döntés várható a siófoki Perczel igazgatói tisztségére kiírt pályázatról. Mi vár az új vezetőre? Finoman szólva ugrás a sötétbe...



Világosak ugyanakkor a siófoki önkormányzat szándékai, újabb iskola-példájaként a fenntartói gondoknak-bajoknak: friss képviselő-testületi döntés szerint a város négy általános iskolájából három intézményt gyúrnak, a hét óvodából pedig egyetlen egyet.
– A szülők és a gyerekek ebből semmit nem fognak érezni, hiszen oda fognak járni ezen túl is, ahová eddig – indokolt Balázs Árpád polgármester. – Nem szakmai, hanem gazdaságossági döntést hoztunk tehát, amikor a már amúgy is a SIOK-ba integrált intézmények felépítését tovább ésszerűsítettük, koncentráltuk. A változás elsősorban a vezetői szinteket érinti. Vezetőből kevesebb lesz a jövőben a SIOK-on belül. Egy vezetője lesz például a Széchenyi István és a Somogyi József általános iskolának, e kettőt egy szervezetté olvasztjuk és azért éppen ezeket, mert itt a leglátványosabb a gyermeklétszám csökkenése. Pedagógiai programjuk azonban önálló marad, s bár változnak a beiskolázási körzethatárok, diákokat szükségtelenül nem kívánunk egyikből a másikba irányítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!