Közélet

2011.05.26. 11:30

Visszatértek az oroszok Sármellékre

Leszállt az első, Moszkvából érkező gép a Fly Balaton Nemzetközi Repülőtéren, amely az elmúlt években leginkább németországi desztinációkból fogadott járatokat. Augusztus végéig rendszeresen érkeznek a gépek Moszkvából a Balaton partjára.

Vigmond Erika

A Moszkvából érkező nyári charter-járat, a Skyexpress Boeing 737-500-asával százharmincegy utas érkezett Sármellékre. Az orosz turisták tizenhárom napos balatoni nyaralásra érkeztek, a nyári szezonban, egészen augusztus végéig folyamatos lesz a légi összeköttetés az immáron egész évben működő légikikötő és az orosz főváros között.



A Fly Balatonnál április közepén kezdődött a nyári szezon, a reptér azóta hetente három-négy charter-járatot fogad. Frankfurtból és Düsseldorfból hetente, Hamburgból, Berlinből és Erfurtból, illetve Lipcse és Drezda reptereiről kéthetente érkeznek gépek egészen október közepéig.
Mihálka Tibor, a repteret üzemeltető FB Airport Kft. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója elmondta: Moszkvából most érkező, összesen nyolc járat jelentős lépés, hiszen a balatoni reptér megjelent a mind nagyobb vásárlóerővel bíró orosz piacon, így a lehetőségek kiaknázásával esélye nyílik további járatok fogadására is.

A társaság 2010 áprilisában dobott mentőövet a felszámolási eljárással terhelt reptérnek. Az FB Airport Kft. az elmúlt évben a légikikötő újraindítását, az egész éven át tartó működés feltételeinek megteremtését tűzte ki célul. Fontosnak tartották, hogy a légikikötő több lábon álljon, ezért a társaság új vezetése nem csupán az utasszállítás fellendítésére koncentrált. Az idei esztendő feladata a járatok számának bővítése, a cargo-forgalom megerősítése és a kisgépes forgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások további fejlesztése. A további menetrendszerinti járatok indításáról az FB Airport több légitársasággal is folytat tárgyalásokat.

Címkék#Sármellék
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!