Közélet

2011.06.05. 17:11

800 éve a kőbe vésett keresztnél imádkoztak Boglár lakói

A tihanyi perjel fogalmazta meg Balatonboglár 800 éves jubileumának üzenetét szombaton a Kápolna-domb Árpád-kori templomromjánál.

Füleki Tímea

– Ennél a kőbe vésett keresztnél imádkoztak nyolcszáz esztendeje Villa Boclar első lakói – mondta ünnepi köszöntőjében Mészáros Miklós balatonboglári polgármester, aki az egyetemes történelem 13. századi eseményeit felvillantva elevenítette fel a kort, melyből a települést említő első irat fennmaradt. A szombaton egésznapos programmal ünneplő helységet ugyanis 1211-ben említette először a tihanyi apátság birtokösszeíró levele, mely a tihanyi apátság alapítólevelének bővített összeírása volt. A 13. századi templom romját, ahol az ünnepséget tartották, a kilencvenes években tárták fel.



– A Balaton környéke tele van romtemplomokkal, romokkal, romos közösségekkel, romos családokkal. Ugyanakkor egymást érik azok az ünnepek, melyek mindnyájunkat arra figyelmeztetnek, hogy kell és lehet jövőt építeni – fogalmazott beszédében a boglári ünnepnapon Korzenszky Richárd tihanyi perjel, aki mindnyájunk felelősségét hangsúlyozta. – Ránk van bízva a világ, melynek nem urai, hanem felelősei vagyunk, hogy ne gondozatlanul adjuk át a következőknek – mondta, utalva az alapítólevél apropóján a szerzetesi közösségek révén megjelenő kultúra szó eredetét említve: „gondozás”, „törődés”.  – Mai világunkban nagy a kísértés, hogy azt higgyük: a gazdasági kultúra, a gazdasági fejlődés egyenlő a fejlődéssel – mutatott rá Korzenszky Richárd.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] „A romokon épül újjá a jövő”
[/caption]

Az oklevelekben megjelenő személynevek, helységnevek kapcsán emlékeztetett a család, a valahova tartozás, a közösségek fontosságára. – Könnyen megbélyegzik, aki ragaszkodik hazájához, a határainkon átívelő nemzeti kultúrához, miközben megtartani minket az fog, ami egybekapcsol: anyanyelvünk, kultúránk, hagyományaink – mondta a perjel. Hangsúlyozta: az építést nem felülről kell várni, hanem magunknak kell elkezdeni, hogy - a költőt segítségül hívva - a település, a régió, s a haza „fényre derüljön”.

A boglári évfordulón Várnai László helyi esperes-plébános szentelte meg a templomrom falain belül újjáépített oltárt, melyre a Villa Boclar, valamint az 1211 - 2011 felirat is felkerült.

Egésznapos forgatag

A boglári ünnepen egésznapos forgatag zajlott az Urányi János sportentrumban, ahol az első Somogy megyei egészségnapot és mentős napot tartotta a Balatonlelle és Környéke Mentőalapítvány. Az egészségügyi méréseket és vetélkedőket norvég mentősök bemutatója, rendőrségi és tűzoltó bemutató színesítette. Délután felléptek a helyi, valamint Bolgár öt testvérvárosából érkezett csoportok, este pedig ingyenes piknik-vacsorával kedveskedett a város a helyieknek. Az evangélikus templom kórustalálkozó helyszíne volt.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!