Közélet

2011.08.13. 08:05

Járatlanul az árfolyamfékúton: kinek kell rögzített mentőöv?

A bankok statisztikával még nem rendelkeznek, de több kaposvári fiók látogatása után az a tapasztalatunk: nem indult roham a lakáscélú devizahitelek árfolyamának azonnali rögzítéséért. Szakértők szerint ez a „kiút” forgalmas lesz rövidesen.

Balassa Tamás

Nem lehet tudni, mennyibe kerül az árfolyamrögzítés, s egyúttal hiányzik a legfeljebb három éves rögzítés utáni helyzetre vonatkozó rendelet is. E két szempontot említették a legtöbben a döntést nehezítő tényezőként az általunk megkérdezett devizahitelesek közül pénteken. Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője a távirati iroda kérdésére mondta erről: a devizahiteleseket segítő program elindítását ugyan nem hátráltatja, a megalapozott döntést azonban nehezíti annak a rendeletnek a hiánya amely szabályozná, hogy az árfolyamrögzítés lejárta után mennyivel emelkedhet a havi törlesztőrészlet.



Az OTP régiós igazgatósága a jövő hétre ígért adatokat, de az már most tény, a pénzintézet nem számít föl szerződésmódosítási költséget, s ugyanígy tesz a bankok nagy része. A közjegyzők azonban a hírek szerint nem tudnak 10-20 ezer forint alá menni: ez le kell nyelni. És akkor még nem tudni, három év után „nem sokkal”, 15 százalékkal, többel vagy kevesebbel megy föl a részlet – százalékosan. Az árfolyam és a kamat ugyanis megjövendölhetetlen.

Az általunk kérdezett kaposváriak között volt, aki nem lát más kiutat, mint az azonnali mentőöv. A devizahiteleknél a svájci frank 180, az euró 250, illetve a japán jenét kétforintos rögzítése (szemben a jelenlegi 260, 275, illetve 2,5 forint körüli árfolyamokkal) már egy 5-8 milliós hitelnél is tízezrekben mérhető havi könnyítés lehet.

– Nem járhatunk jól, erre megtanítottak az elmúlt évek, de egyszerűen nincs más út, mint most elodázni a nagyobb kiadásokat – mondta egy negyvenes kaposvári kétgyermekes építőmérnök. – A 2014 utáni időszakban csak jobb lesz. Ha nem, akkor úgy is mindegy. Nagyon emlegetik az összeomlást, Trichet központibank-elnök a világháborút követő időszak legnagyobb válságáról beszél. Nem tudom. De azt tudom, hogy a havi téli tűzelő ára lehet, amit az árfolyamfékkel nyerhetünk...

A bankszféra ütőerére tapadó hírportálok közül többen tesztelték a közönséget a fix árfolyam fogadtatásáról. Egy pénteki délutáni, közel sem reprezentatív minta alapján 41 százaléknak nincs devizahitele, ugyanennyinek van, de szerintük három év múlva sem lesz több pénzük. Hét százalék nem szorul segítségre, ugyanennyi szavazó szerint nincs más út, mint leszerződni a bankokkal a fix árfolyamra, bármennyire is homályosak a feltételek.

A PSZÁF szóvivője szerint a bankszektor arra számított, az érintett ügyfélkör 7-15 százaléka vesz majd részt a rögzített árfolyam konstrukcióban, de ez az arány a mostani devizahelyzet miatt vélhetően nőni fog. Binder szerint a részvétel nemcsak az ügyfeleknek segít, hanem a bankszektornak is. A rögzített árfolyammal lélegzethez juthatnak az ügyfelek, ami szavatolja a kiszámítható, fenntartható üzleti kapcsolatot a jelenlegi helyzetben. A felügyelet szerint 142 ezer jelzáloghitel-adósnak volt 90 napon túli tartozása, s összesen 300 ezer család esetében állt fenn késedelmes hiteltartozás.

Levele

Három ilyen gyötrelmes év után a legkevesebb az lenne, hogy a bankok szinte már szemérmetlen transzparenciával illegetik magukat a deviza- és forinthitelesek (a bedőltek és a megdőltek) előtt. Három éve fülig érő bizalomgerjesztéssel lasszózták az adósokat egy kis futó hitelügylet reményében, most mosolyogva kellene keresniük az ügyfeleiknek a kiutat. Például egységes és ingyenes árfolyamrögzítéssel.

Erről mindjárt megkaphatnánk életünk első jó érzést keltő levelét egy banktól. A kormánynak sem saccolnia (meg szeretnie) kellene a 2014 utáni költségek szintjét, hanem hárommillió levélben kellene tájékoztatnia a forintpontos megegyezésekről. Annak ellenére, hogy ma alig van választás. Vagy éppen azért.

Erről mindjárt megkaphatnánk életünk első jó érzést keltő levelét egy banktól. A kormánynak sem saccolnia (meg szeretnie) kellene a 2014 utáni költségek szintjét, hanem hárommillió levélben kellene tájékoztatnia a forintpontos megegyezésekről. Annak ellenére, hogy ma alig van választás. Vagy éppen azért. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!