Közélet

2011.08.04. 18:16

Települések a frank szorításában, Szita fixálná az árfolyamot

Fejlesztett és félmilliárd forintot nyert a svájci frankon Kaposvár, de a mostani jegyzés elviszi a nyereség felét.

Balassa Tamás

Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint a frankhitelesek megsegítésére kitalált egyik kormányzati lépés, az árfolyamfixálás lehetne a megoldás az önkormányzati szektorban is. A Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke ezt mondta gödöllői polgármester kollégája felvetésére reagálva. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke azt mondta, a kötvényállomány idén belépő tőketörlesztését egy évvel el kellene halasztani. Szita szerint ez csupán elodázná a nehézséget: a hitelt előbb-utóbb vissza kell fizetni.



A kaposvári polgármester hangsúlyozta, a 2007-2008-as kötvénykibocsátásokra a fejlesztések, az uniós pályázatok önereje miatt volt szükség, s azért, mert az előző nyolc év kormányai ezermilliárdot vontak el a szektortól. Szita Károly szerint ugyanakkor az őszi sarkalatos törvények átírják az önkormányzatok feladatkörét és finanszírozását is, így várható, hogy az árfolyamrögzítéssel a hároméves türelmi idő alatt stabilizálódik a pénzügyi helyzetük, és közben a gazdaság erősödése is mutatkozik.

Kaposváron a kötvény svájci frank alapú papírokat jelent, melyek 151 forintos árfolyamszinten bocsátottak ki. Az 5,2 milliárd forintos összeg fel nem használt része azonban kezdetben sokat kamatozott, hiszen a fejlesztési célú forráshoz csak a szükséges időben nyúltak hozzá. Eddig 541 milliót keresett a városnak a pénzbetét. Az idei kamat- és tőketörlesztésnél 224,5 millió forintos többletkötelezettséget jelent a jelenlegi kiugró árfolyam. Ez évre 210 forintos szinttel tervezett a költségvetés, ehhez képest a jelenlegi árfolyam 81,5 milliós éves többletet jelent. Az érem másik oldala, hogy az árfolyamemelkedést a svájci frank LIBOR-, s ennek megfelelően a kötvény kamatcsökkenése kísérte: ez idén több mint 206 milliós megtakarítást eredményez, lényegesen csökkentve az árfolyamvesztéség terhét. A polgármester hozzátette: Kaposvár példája nem tipikus. Ahol működési hitelekkel éltek és nem kamatozott a kötvényérték, ott a likviditás lényegesen kényesebb. 


Somogy már korábban kilépett a frank-szorításból

Somogy Megyei Önkormányzatának nincsen svájcifrank-alapú hitele, és kibocsátott kötvénye sem, miután másfél éve egy adósságátütemezés és bankváltás során euró-alapúra váltotta az adósságszolgálatot. Veres Zoltán sajtófőnök azt mondta: viszszatekintve ez a létező legjobb döntésnek bizonyult. A megye adósságállománya eléri a 10 milliárd forintot, ezt kívánták további 1,2 milliárdos kötvénykibocsátással (kórházfejlesztés és más pályázat önerejeként) növelni. Ám mint ismert, az önkormányzati törvény változása megakasztotta a szektor hitelezését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!