Közélet

2011.09.14. 18:45

Az állami kéz megfogja a szakmunkást, vége az arany éveknek

A szakképzésre jelentkezőknek ma az egyharmada már az első két évben lemorzsolódik, mert nem tanulja a szakma fogásait, hanem csak a közismereti tárgyakat.

Fónai Imre

A szakképzés meglévő kapacitásainak akár az ötven százaléka is felesleges lehet a hároméves duális képzés bevezetésével – ezt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondta szerdán a Balaton vizén, a Szent Miklós hajón. A három tóparti megye kamarái ott adták át az arra érdemes vendéglőknek az idei védnöki táblákat.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Három somogyi vendéglátó hely kapott védnöki táblát
[/caption]
– A szakképzésre jelentkezőknek ma az egyharmada már az első két évben lemorzsolódik, mert nem tanulja a szakma fogásait, hanem csak a közismereti tárgyakat – folytatta Parragh László. – Aki marad, a következő két évben sem szerez azonban piacképes tudást, s végül csak az egyharmaduk helyezkedik el a szakmájában; száz diákból huszonegy. Az új hároméves, duális rendszer tananyaga a vállalkozók közreműködésével készült. A szakképzés kamarai felügyelete pedig úgy valósul meg, hogy szintvizsgákon fogjuk ellenőrizni, valóban megtanulták-e a diákok a vállalkozók által javasoltakat, illetve hogy a kamara adja majd a vizsgabizottsági elnököket.

Parragh László szerint elképzelésük ütközik az önkormányzatok, az iskolák és a pedagógusok érdekeivel egyaránt. – Igaz, hogy csak augusztus 25-én jelent meg a duális képzést bevezető jogszabály, de a harmincezer szakképzősből csak ezer kezdhette ezt el szeptember elsején, az iskolák nagy része egyelőre nem vállalta fel – így a kamarai elnök. – Ezen segíthet, ha állami kézbe kerülnek az iskolák. Az új rendszerrel kapacitás-felesleget is generálunk, az intézményeknek már ma is be lehetne zárni a harminc százalékát, de a felesleg csak tovább nő a hároméves képzéssel és azzal, hogy a szakoktatás nem a tanműhelyekben, hanem a vállalkozóknál folyik majd. Vagyis a szakképzés jelenlegi kapacitásainak akár a fele is feleslegessé válhat.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A kaposvári Corner étterem is kapott védnöki táblát
[/caption]
Az elrontott rendszerváltás kiigazításának a kísérlete zajlik ma Magyarországon – fogalmazott Parragh László, hozzátéve: el lett rontva a privatizáció, sikerült szétverni a felsőoktatást, az ipart, a szakképzést. – A korábbi állami monopóliumokból magán monopóliumok lettek. Gondoljunk csak az energiaárakra, a közüzemi díjakra, a kamatterhekre, vagy a telekommunikációs költségekre. Minden szinten kiigazításra van szükség, még ha hatalmas ellenérdekek közepette is, hiszen nagyon nagy pénzekről van szó. A kérdéseket azonban fel kell tenni és meg is kell válaszolni: hogyan lehet, hogy ugyanaz az orosz gáz nálunk harminc százalékkal többe kerül, mint Németországban? Miért duplája a mobiltelefon-percdíj az ausztriainak? Gazdag vízkincsünk mellett hogyan fordulhat elő, hogy az uniós átlag háromszorosa a magyar vízdíj?



A kamarai elnök elárulta: hétfőn számos telefont kapott külföldről is, azt kérdezték tőle Orbán Viktor parlamenti bejelentései után, hogy „kifosztjátok a bankjainkat, összevesztek velünk?”. – Láttuk az elmúlt években az árfolyam-szivattyút, azt, hogy hogyan áramlott ki a pénz a magyar bankokból – magyarázta Parragh a Szent Miklós hajón. – Magyarország nem akar a görög útra lépni. Vége a források kivitele terén az arany éveknek, még ha ezt egyeseknek nehéz is tudomásul venni. A környező országok is hamarosan követni fognak bennünket, olyan ez, mint amikor lebontottuk a vasfüggönyt...

Corner, Piroska, Hubertus-Hof

Kilenc éve kezdődött, s szerdán már a 117. védnöki táblát is átadták a három tóparti megye kamarái. Varga József somogyi elnök így emlékezett a kezdetekre: – Csak a rossz hírét lehetett olvasni akkoriban a balatoni vendéglőknek, s arra gondoltunk, hogy legyen egy díj, amelyik a jót, a legjobbakat ismeri el.
A védnöki tábla elnyerésére jelentkezőket szakmai bíráló bizottság minősíti. Az elismerést el is lehet veszíteni, mint ahogyan most is: a zalai és veszprémi kamarai tagok végigjárták a 23 „táblás” somogyi vendéglőt és egytől vissza is vették. De ez Varga József szerint igen jó arány.
Megyei kamarai védnöki táblát nyert idén a kaposvári Corner étterem. Balatoni védnöki táblát kapott a siófoki Piroska csárda és fogadó, valamint a balatonfenyvesi Hubertus-Hof étterem.

Ezek is érdekelhetik