Közélet

2011.09.03. 16:09

Hajtányvégzés: vonatfüttyös romantika hatósági szigorral

Több tekintetben is rendhagyó volt az idei balatonfenyvesi kisvasúti nap. Szombat délelőtt minden eddiginél többen szálltak fel az ünnepi szerelvényekre.

Füleki Tímea

– Ilyen még soha nem volt – mondta az induló szerelvényeket elégedetten mustrálva Balogh Imre, a balatonfenyvesi kisvasút állomásfőnöke arról, hogy az idei kisvasúti napon két vonatot kellett indítani. Öt zsúfolásig megtelt vagonnal futottak ki a szerelvények Somogyszentpálra a fenyvesi kisvasúti állomásról.
Az idén hatvanegy éves egykori gazdasági vasút induló állomásán 2000 óta rendezik meg az ünnepet, melynek egyre növekvő népszerűségén idén a közlekedési hatóság napokkal ezelőtti állásfoglalása ejtett csorbát: emiatt maradt el ugyanis a megszokott hajtánytalálkozó.

A fenyvesi kisvasúti napon ugyanis eddig szerte az országból fogadták a motoros és kézi hajtányok megszállottjait, akiknek sajátkezűleg készített, ötletes járgányai mindig osztatlan sikert arattak. Úgy tűnik, épp a házi megoldásokat nem nézi jó szemmel a közlekedési hatóság, mely több oldalas dokumentumban hívta fel a szervezők figyelmét arra: hány ponton vétenek a különféle engedélyek nélkül közlekedő járgányok a közlekedés szabályai ellen. Hogy az újszerű szigor a különös hobbi végnapjait jelenti-e hazánkban, azt egyelőre nem lehet tudni. Balogh Imre állomásfőnök, szervező szerint legelőször mindenesetre meg kell kísérleni eleget tenni a hatósági engedélyeztetési előírásoknak.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Áldást is kapott a kisvasút Balatonfenyvesen
[/caption]

A tenni akarás fontosságáról beszélt az ünnepen a kisvasút jövője kapcsán Lombár Gábor balatonfenyvesi polgármester is, aki azt emelte ki: a kisvasutat kedvelők feladata, hogy az elkövetkező időszakban komolyan foglalkozzanak annak sorsával.

– Az év többi napján se feledkezzünk meg a kisvasútról – hangsúlyozta Lombár Gábor, akiknek szavaival egybecsengtek a MÁV Zrt.
képviseletében köszöntőt mondó Tar Sándorné gondolatai. Azt mondta: a balatonfenyvesi kisvasút kellemes színfolt mind a vasúti közlekedésben, mind pedig a balatoni turizmusban. Hosszú távon akkor van létjogosultsága, ha a szombatihoz hasonló érdeklődést nem csak egy napra lehet fenntartani kísérő attrakciókkal, hanem folyamatosan.
A nap folyamán gazdag sportprogram-kínálat, játszóházak, vasútmodell-kiállítás, és késő estig tartó koncertek szórakoztatták a vendégeket Fenyvesen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!