Közélet

2011.09.05. 20:08

Lezárult a vizsgálat: nem szennyezett a repce vetőmag

Lezárult a repce vetőmagok vizsgálata, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szaklaboratóriumaiban. Az ellenőrzésen nem találtak GMO-szennyezést egyetlen vetőmag mintában sem. Erről a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatta szerkesztőségünket.

Harsányi Miklós

– Kimondottan örülök az eredménynek; bevallom, a repce kapcsán erre a megállapításra számítottam – reagált megkeresésünkre Exner Zoltán, a megyei területi agrárkamara elnöke. A korábbi GMO-botrányra utalva rámutatott: nem elég törvényt alkotni, hanem a feltételrendszert, s a termeléssel kapcsolatos főbb mozzanatokat is részletesen ki kell dolgozni. Exner Zoltán az ügy tanulságaként aláhúzta: a jövőben még nagyobb energiát, figyelmet szükséges fordítani az ellenőrzésre, a megelőző jellegű vizsgálatokra.

A szaktárca közölte: a hazai vetőmag-forgalmazást szabályozó miniszteri rendelet értelmében július 15-től az Európai Unióból érkező vetőmagok csak akkor hozhatók forgalomba Magyarországon, ha rendelkeznek az EU bármely tagállamának akkreditált laboratóriumában kiállított, GMO-mentességet igazoló nyilatkozattal.  A Vidékfejlesztési Minisztérium beszámolója szerint a GMO-szennyezettség maradéktalan kizárása érdekében az MgSzH – hatósági jogkörben eljárva – 10 százalékos mintavételi arány alkalmazásával 29 darab mintát vett a behozott tételekből, és a vizsgálatokat akkreditált laboratóriumában szeptember elsejéig elvégezte. Az ellenőrzések mindegyike negatív eredménnyel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!