Közélet

2011.09.29. 19:17

MSZP: túlnő a megszorítás a társadalom tűrőképességén

A szakszervezetek szeptember 29-én kezdődő demonstráció sorozatához szolidaritási nyilatkozatot adott közre az MSZP.

F. Szarka Á.

Erről tájékoztatta a sajtó képviselőit csütörtökön Lamperth Mónika az MSZP Kaposvár városi szervezetének elnöke és Kiss Péter az MSZP frakció társadalompolitikai kabinetjének vezetője.

A tájékoztatón elhangzott: a Szocdem klub csütörtöki rendezvényén az orbáni gazdaságpolitika társadalmi hatásai kerülnek terítékre. A klub rendezvényén résztvevő érdeklődők kézhez kapják a szolidaritási nyilatkozatot, és a demonstráció támogatását jelképező kék kitűzőt.
– Rendkívül súlyos problémák feszítik ma a magyar társadalmat. A világgazdaság negatív hatásait még jobban  felerősítik az a gazdaságpolitika, amit az Orbán kormány folytat. Ennek hatása leginkább a kisfizetésűeket, a legelesettebbeket sújtja  – mondta Lamperth Mónika.



– Jelentős adóterhelés növekedés és jelentős megszorító intézkedések várnak ránk – mondta Kiss Péter – , mindez önmagában a világon nem kivételes, de nagyságrendjébe és minőségében más, mint más országok esetében. Az a félelmünk, hogy ez túlnő a magyar társadalom tűrőképességén. Attól tartunk, hogy kezelhetetlenné válik. Nemcsak az őszi félév lesz nehéz, ez csak a kezdet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!